Pénteken, rendes munkáshoz illően elmentem dolgozni a kórházba. De nem sok teendőm volt, mert megint 8 nővér volt bent és 4 tanuló és nem sok beteg. Szóval sokat ültem, míg a többiek papír munkát csináltak. Aztán dél körül el is jöttem onnan, mert, még nem volt becsomagolva a bőröndöm. Elköszöntem mindenkitől, Jaana, még meg is ölelt. Azt vettem észre, hogy a finnek nem pusziszkodnak, csak megölelil egymást.

Ebédre elmentem utoljára még az iskolába. Karácsonyi díszbe volt már öltöztetve az ebédlő. Gyertyák, dekorációk. Jól nézett ki. A konyhás nénik pedig igen csak kedvezni akartak az aznapi ebéddel. Mikor mosolyogva felemelte a fedőt az ételről, legörbült a szám... Tejberízst csináltak és hozzá valami szilvás öntetet. A baj az, hogy én még a szagát sem bírom a tejberízsnek. Lehet, látta ezt az érzést rajtam a konyhás néni, mert aztán hamar visszatette a fedőt és felemelte a másiklábasról is. Abban már krumplis-répás leves volt darált hússal. Az éppen megfelelt nekem. Így zajlott az utolsó ebédem kiválasztása.

Aztán haza ballagtam és becsomagoltam, majd visszavittem a suliba a mobil internet rendszert és visszakaptam érte a pénzt.Tehát a külvilággal már nem tudtam kapcsolatot tartani.

3 órakor találkoztam Roosaval és elmentünk a kedvenc kávézónkba a Saliba. Odafelé már szakadt a hó és mikor 2 órával később kijöttünk már hóvihar volt. Alig tudtam haza jutni. -5 fok volt, de a szél is nagyon erősen fújt és a hó is szakadt. Tiszta vörös volt az arcom, mire hazaértem. Forrófürdőt vettem és bebújtam az ágyamba. Fél 7 volt és nekem sikerült elaludnom.

Másnap 8-kor kelltem fel. Még egyszer lemértem a csomagjaimat, összszedtem a magam és elmentem Minnáékhoz, hogy visszaadjam a mérleget és az ágynemüket, amiket még Poriból kaptam az ideérkezésünkkor. Minna nem volt otthon, csak az ajtaja elé tettem le a szatyrokat. Alig vártam már hogy 10 óra legyen és mehessek a buszhoz. Csakhogy ez nem bizonyult olyan könnyű feladatnak. A nagy bőrönd 22 kg-os volt, a kézi nagytáska 11kg-os és a kistáskám sem sikerült könnyűre. De azért eljutottam valahogy a buszmegállóba. Szerencsére már nem esett a hó, viszont -6 fok volt. A buszos bácsi segített betenni a nagytáskát a betenni a busz aljába, majd irány Huittinen. Ott átszálltam egy másik buszra, ami elvileg elvitt volna engem Helsinkibe. Csakhogy félúton Helsinki és Rauma között lerobbant a busz... Igen, Finnországban is történnek ilyesmik a nagy hideg miatt. Forssa előtt 10 km-re ott álltunk és vártuk a felmető buszt. Aztán egyszercsak csodával határos módon ismét elindult. Ezek után minden piros lámpa után együtt örültünk, hogy megy a busz.

Forssaban azért buszt cseréltünk és folytattuk utunkat Helsinkibe. Szerencsére az utastársam beszélt angolul, én meg megkértem, hogy közvetítsen nekem, mikor mit mond a sofőr. Helsinkiben ismét át kellett szállni egy olyan buszra, ami kivitt a reptérre. De szerencsésen eljutottam a Terminal 2-re. Egy darabig csak nézelődtem, hogy mi hogyan működik. Aztán megkörnyékeztem egy automatát, ahol magamnak kellett becsekkolni. Egy ott dolgozó kínai lányt megkértem, hogy segítsen, mert elég bonyolultnak tűnt a dolog, aztán kiderült, hogy mégsem volt annyira vészes a dolog. beolvasta az útlevelemet, aztán megjelent a képernyőn a nevem és a járat számom és kijött a csomagomra való szalag. Azt felragasztottuk a nagytáskára és most már be tudtam adni a csomagot a megfelelő kapunál levő szalagra. Ott egyeztettem az ott ülő nővel, hogy budapest és már mehetett is a csomag. Nem néztek semmilyen súlyt. Ezért méricskéltem én annyit?

Az átvilágításnál természetesen újra besípoltam, pedig tényleg minden fémet levettem magamról, dehát ez már megszokott volt. Ismét áttapogattak előlről, hátulról, de tiszta voltam, mehettem.

31D kaputól indult a gépbe való beszállás. Most egészen kicsi géppel repültem. Minden szürke volt bent és fehér, de elég modern volt. Kaptunk currys csirkés salátát és gyümölcslevet, valamint teát. Tehát nem éheztem, mire haza értem. Az repülés során többször kerültünk légörvénybe. Az kicsit ijesztő volt . És landolás alatt kigyulladtak az EXIT lámpák. Akkor kicsit megijedtem, hogy vajon ez normális dolog-e. De az volt.

18.46-kor landolt a gépünk. Egyből a hépből az épületbe szálltunk egy folyosón keresztül. A csomagomat viszonylag hamar megkaptam. Szereztem egy csomaghordozó kocsit és indultam kifelé, ahol már várt rám a családom. Ismét bvelük! Haza érkeztem!!!!!

Ez volt 3 hónap finnországi kaladozásom utolsó fontos eseménye. Köszönöm mindenkinek, aki követte életem ezen szakaszát. Köszönöm a leveleket és üzeneteket, amiket ez idő alatt kaptam Tőletek. Nagyon hiányoztatok, de szép lassan most már mindenkivel fogok tudni találkozni.

Azért azt már tudom, hogy mindenütt jó, de legjobb OTTHON!!!!

https://picasaweb.google.com/104137216656395482547/2012December2

Csütörtök este van. Nagyon este. Lehet rövid leszek, mert nagyon elfáradtam. Most értem haza a karácsonyi vacsoráról. Halmérgezést kaptam. Halat hallal esznek. Na jó, néha becsempésztek egy kis mézeskalács ízű krumplipürét. Az szörnyű volt. A répa püré ehető volt. Hozzá kapros lazac és kapros öntet… A mustáruk megint csak nem a legjobb, szóval mindent egybevéve a magyar karácsonyi menü sokkal jobb.

A Mikulás is megjelent, ajándékot is kaptunk, én egy francia csokit… original finn… (Fogadok, az egyik francia cserediák hozta…)Amúgy nagyon sokan voltunk ott. De nem tudtam sok képet csinálni, mert nem voltak jók a fények. De majd megszerzem az iskolai fotósét.

Ugorjunk vissza délutánra. Munka után voltam a suliban. Leadtam Minnának a kulcsokat, a bicajt, mondtam a defektet is, de azt mondta a miatt ne aggódjak. Kaptam tőle és Pirkkotól egy ajándékcsomagot, meglestem mit, egy finn bögrét. Olyan édesek voltak. Azt üzeni anyukámnak, hogy nagyon aranyos és kedves kislánya van…

Kaptam kölcsönbe szobamérleget is, meg van oldva a csomagmázsálás… Szombat reggel majd visszaviszem neki.

Holnap vissza kell adnom a mobil netet, szóval, a holnapi bejegyzésemet később teszem fel. Mondjuk otthonról…

Nagyon hideg van nálunk. A havas-jeges szél fújt egész nap, -4 fok van jelenleg. Ideje melegebb országba költözni. Szombatra talán sikerül összepakolnom és akkor megvalósítom ezen tervemet is, mert szombat este tényleg nagyon hideg lesz itt. -8, -10 fok…

Szóval, holnap nem lesz bejegyzés. Kezdelek leszoktatni Titeket a blogomról. Közeledik a befejezés!

Remélem vártok már! Hamarosan érkezem!!! 2 éjszaka!!!!

Figyelmeztetlek Titeket, jön a hideg! Nálunk ma reggel -1 fok volt, most este -2. Holnap -3 lesz, éjjel – 4. Szombatra -6 fokot jósolnak, éjjelre -8-at. Csakhogy addigra én már nem leszek itt…

Egyébként a -1 is nagyon hideg… Majd megtudjátok… Én már edződöm!

Ma végre leadtam az összes papíromat, mindent szépen kitöltve. Közös megbeszélésem volt a 2 Pirkkoval reggel fél 8-kor. De mindegyik csak jókat mondott Rólam, sőt a kórházi Pirkko már meg is írta a jellemzést, a másik holnapra írja meg. Nagyon kis kedvesek voltak. Odaadtam nekik az ajándékomat, egy mini Unicumot és egy marcipán szívet. Aztán elköszöntem tőlük bár a sulis Pirkkoval talán holnap még találkozom, mikor megyek Minnához a papírjaimért, a kórházas Pirkkoval már nem. Én is kaptam tőle ajándékot. Egy tollat és egy speciális kulcstartóba rejthető lélegeztetéshez szükséges segéd maszkot. Mutatta, neki is van minden kulcscsomóján. Remélem nem lesz rá szükség soha.

Egyébként ma nem sok tenni valóm volt, mert alig volt beteg. Kiürült az osztály. Kb. 12 beteg volt bent és voltunk rá 10-en. 6 nővér és 4 tanuló. Szóval csekély feladataim voltak.

Egyébként alig vártam, hogy vége legyen a napnak, mert éjjel csak 5 órát sikerült aludnom… nem ment az alvás. Lehet, izgatott vagyok az utolsó napokban.

Többször előfordult, hogy bent ülök a nővér szobában másik 2-3 nővérrel. Mindegyik bele van bújva a számítógép képernyőjébe vagy a telefonba, és akkor jön egy beteg hozzátartozó és nekem magyaráz, vagy kérdez valamit. És olyan hosszan tudják mondani és olyan gyorsan, hogy esélyem sincs közölni, semmit nem értek. És a többiek azt hiszik, a másik nővérhez beszélnek, és nem reagálnak. Mikor végre levegőt vesz és én is megszólalhatnék 2-3 perc után, akkor jön rá valamelyik nővér, hogy nekik kéne válaszolni. Sőt lehet, szimpatikus vagyok az emberek a hozzátartozóknak, mert mindig felém fordulva beszélnek, legyünk akárhányan a szobában. Csak ciki, hogy nem én válaszolok… lassan meg kéne jegyeznem azt a mondatot, hogy Melyik szobában van…xy…?

Nagyon várom a holnapot is. Csak 2-ig kent bent lennem, aztán irány a suli a papírokért, majd vissza, készülődni a Karácsonyi vacsorára, és 16.35-kor indul a külön busz Poriba.

Már csak 3-at kell aludni és anyukám főztjét vacsorázom. Kinek mi a tippje, mit rendeltem???

Ha hiszitek, ha nem, gyorsabban elszaladt az éjszaki műszak, mint a nappali. Összesen 3-an voltunk bent az osztályon, plusz a 2 méter magas biztonsági őr, aki néha-néha megjelent beszélgetni.

Kb. éjfélig töltögettük Pirkkoval a papírjaimat, mert holnap jön a másik Pirkko. De ezt már tudjátok… Szóval a papírokkal jól elment az idő. Aztán szóba került a tánc és utána legalább 3-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal a tánc volt a téma, ennél konkrétabban pedig a Balaton Táncegyüttes.

Annyi mindent meséltem nekik, utána megmutattam a neten található összes képet rólunk, majd áttértünk a videókra is. Sehogy sem fért a fejükbe, hogy tudunk papucsban táncolni. A másik lehetetlenség pedig az üveggel a fejünkön való táncolás. Szerintük ragasztva van… általános tévhit. Kérdezgettek még egyéb dolgokat is például az alsó szoknyákról, a haj fonatokról, a fiúk bő nadrágjáról, az utazásokról… A lényeg, hogy nagyon tetszettek neki a ruháink és a képek. Szóval így reklámozlak Titeket Kedves Balatonosok. Lelkemre kötötték, ha jövünk Finnországba, feltétlenül szóljak nekik.

Az éjszaka további részében filmekről beszélgettünk, színészekről. Aztán mikor már kezdtünk volna fáradni, Pirkko előállt a zseniális ötletével… Rollerezzünk a folyosón lévő gurulós járókeretekkel. Egyébként van járókeretes roller, csak ezek nem azok voltak… Ez nem volt gond, rollerezgettünk. Csak kicsit nézhettünk ki hülyén… de legalább feldobódtunk. Eddig is feltűnt, hogy Pirkko nagyon laza, de most be is bizonyosodott.

Később felfedeztem egy rejtvény újságot. Nem, még nem tudok rejtvényt fejteni finnül, de Sudokuzni igen. Ráadásul ezek már haladóknak voltak. Úgy hogy elszórakoztam velük, míg a többiek papírmunkát csináltak. Abba úgysem tudtam segíteni.

Az utolsó 1 óra volt, ami talán egy kicsit lassabban telt. De a többi 9 órát meg sem érzetem. Lehet segített a délutáni 1 óra alvás tegnap.

7 órakor jöttem el. Olyan érzés volt, mint mikor este 9-kor jövök el, mert ugyan olyan sötét volt. Bebújtam az ágyamba, de nem tudtam elaludni legalább ¾ 8ig. Aztán fél 3-ig mégis húztam a lóbőrt.

Mikor sikerült ébredés után emberré varázsolnom magam, elmentem a Prizmába visszaváltani az ásványvizes üvegeket. És közben néztem valami kis ajándékot a csütörtöki vacsira. Vettem egy kis kerámia Mikulást.

Voltam az óvárosban is, de nem találtam semmi izgalmasat. Inkább haza ballagtam és elkezdtem összepakolni a dolgaimat. Igen, már készülök haza! Be akartam dobni egy adagot a mosógépbe, de ha hiszitek, ha nem, megint foglalt volt. És még azóta is…

Még 4 éjszaka… Aztán repülök hozzátok haza!

Ismét egy hétfő. De ma alhattam sokáig, mert ma vagyok éjszakás a kórházban, vagyis este 9 órára kell csak bemennem. Nem tudom, hogy fogom bírni az éjszakázást, főleg hogy 9-10 felé szoktam elálmosodni és aludni menni.

 A délelőttöt itthon töltöttem kis szobám melegében. Olvasgattam, filmet néztem, semmi fárasztó dolgot nem tettem az este érdekében.

Negyed 12-kor mentem át a suliba ebédelni. Nem a legmegfelelőbb időpontot választottam, mert km-es sor állt az étkezőben. Kivártam, bár én már a vége részéből szedtem. Feltűnt, hogy amíg sorba álltam, jött a konyhás néni pótolni a kifogyott dolgokat és csak nekem köszönt oda. Pedig tényleg sokan álltunk ott. Ezért szeretek az iskolában enni, mert szeret a konyhás néni.

Az ebéd hal volt krumplival és kapros öntettel. A kapor legalább annyira jellemző az itteni konyhára, mint a lengyelre. Most már állandó jelleggel belecsempészik az ebédembe. Mi lesz velem, ha haza megyek és véletlenül nem kapros ételt eszek…

Ebéd után ismét pihi, készültem lelkiekben az esti ébrenlétre. Aztán rájöttem, hogy nincs itthon semmi kaja, ezért gondoltam elbicajozok a Prizmába. Csakhogy nem ment az olyan egyszerűen. Defektem van a bicajomon. De erre csak akkor jöttem rá, miután jól felpumpáltam és elindultam vele. Mentem vagy 50 métert, majd visszatoltam az ólba. Gyalog ballagtam a boltba és szívtam a friss levegőt.

A Prizmában nem hiszitek el miket láttam. Kiállítottak egy Rauman Lukko standot, tudjátok, ez a helyi hoki csapat. Megnézegettem a dolgokat.  Volt ott millió szurkolói dolog. Sál, sapka, pulcsi, kulcstartó, bögre, egér pad, szőlő zsír, és amiktől mosolyognom kellett: baba ruhák és cumik Lukko logóval. Tök aranyosak lehetnek a babák, akiknek a fanatikus szüleik beöltöztetik őket Lukko-s szerkóba. Micsoda szurkolói kiegészítő lehet egy Lukkos ruhás baba egy meccsen!!! Jobb mint egy sál…

Nézelődtem már olyan ügyben is, hogy milyen ajándékot vigyek a Karácsonyi Vacsorára csütörtökön. 3 euró értékben kell vinni valami apróságot és lesz ajándékozás. Csak az a baj, hogy eddig nem sok mindent láttam 3 euróért. Még van rá 2 napom, majd elmegyek nézelődni még.

Azt már említettem, hogy itt még a kutyáknak is van láthatósági mellényük, ha kiviszik őket a sötétbe. De nagyon jellemzőek még a fényvisszaverő figurás kulcstartók, amiket a kabát zipzárjára vagy a táskára tesznek, esetleg a babakocsira aggatnak. Nekem is van jó pár: egy csigaszerű valami, egy angyalka, amit a táskámon hordok, egy narancssárga kéz, ami a kulcscsomómon van és egy zöld kerek valami, ami meg a szekrényemen van. De millió félét láttam, és ahogy néztem, ezek nem is olcsó dolgok. 2-3 euró vagy még több. Én vagy kaptam őket vagy találtam. Mondjuk elég hasznos dolgok.

Délután ismét azon dolgoztam, hogy kitöltsem a papírjaimat angolul, mert Pirkko szerdán fél 8-ra jön a kórházba, hogy utoljára megnézzen. És tudom, hogy holnap kis csík szemeim lesznek, és nem leszek képes gondolkodni és papírokkal foglalkozni. Szóval megcsináltam most.

Azért 5 körül megint lefeküdtem aludni, fő a kipihentség. 1 órát sikerült összehoznom. Marad éjjelre a kávé. Bár az itteni kávéktól semmi bajom sincs, simán tudok tőlük aludni. De majd ma hátha nem…

Visszaszámlálás indul: mához 5 napra már a saját ágyamban alszok!!!!!!

Péntek este sikerült egy rövid videót készítettnünk a jövő csütörtöki Karácsonyi Vacsora nevezetű international programra. A forgatás az Etappi koli szaunájában történt sok-sok ajándékdoboz és karácsonyi égő társaságában. Sőt, Viktor még Mikulásnak is beöltözött és ő ült középen, mi pedig körülötte. (A szauna ez idő alatt nem működött.)

A forgatókönyvünk pedig nagyon egyszerűre sikerült: elénekeltük közösen a Kiskarácsony, Nagykarácsony című örök klasszikus éneket majd a fiúk nevében is Kellemes karácsonyi ünnepeket és Boldog Újévet kívántam mindenkinek. Mindezt magyarul persze, mert úgy kérték.  

Később lefordítottuk a dalt. Olyan volt, mintha verset írtunk volna angolul. Bár jól sikerült. Ez fog szerepelni feliratként az éneklésünk alatt. És persze az én szövegem is lefordításra került, ez is meg lesz jelenítve a képernyőn majd. Hát, nagyon kiváncsi vagyok... Állítólag mások sem erőltették magukat.

Az est további részében lezsibbasztottuk az agyunkat a Niko című finn rajzfilm megnézésével magyarul. Már nálunk is játszák. Itt most megy a mozikban a 2. része, és tök vicces a plakátja...

Szombati programunk a nagytakarítás volt elsősorban, mert vendégeket vártunk Viktor és Csaba kis apartmanjába. És hát a fiúk eddig nem mozgatták túl sokat a seprűt és a felmosót 3 hónap alatt, vagy ha igen, akkor csak tessék -lássék módjára. Bár az utóbbi időben azért arra odafigyeltek, hogy szellőztessenek, ha jövök... Kb. egy óra alatt elfogadhatóvá varázsoltuk a kislakást.

Nemsokára megjöttek a vendégek. Antti, aki Csabának segített sokat az internetbekötésnél, és Antti barátnője Hanna. Tulajdonképpen azért jöttek, hogy megtanítsanak minket egy igazi finn süti elkészítésére. Én azt hittem, hogy tésztát gyúrunk, és úgy készítjük. E helyett elmentünk a boltba, és megvettük a mélyfagyasztott tésztalapocskákat. Megvártuk, míg hajtogatható hőmérsékletre melegedtek és Hanna megmutatta a hajtogatás technikáját. Ebből állt a nagy süti készítés. Közepébe szilva lekvárt raktunk és betettük a sütőbe. Egyébként nagyon finom volt és jó sokat is csináltunk. Alaposan bevacsoráztunk sütiből. Mellé vettünk egy forralt borhoz hasonló ízű italt, a Glögi-t, amit fel kellett forralmi és jó édes íze volt. Én csak megkóstoltam, de a forralt borral sem vagyok barátságban, ezzel sem voltam nagyon. Megitták helyettem a fiúk. Anttiékkal sokat beszélgettünk. Kb. 7-ig maradtak, majd elköszöntünk egymástól.

Ismét berendeztük a mozi szobát és megnéztük a srácokkal a Mennyei királyság című filmet. Mire mindenki aludni tért, volt vagy 1 óra...

Másnap elmentünk a K-marketbe bevásárolni az ebédhez. Terv szerint csirkét akartunk sütni krumplival és répával. A terv bevált. Olyan klassz ebédet hoztunk össze olcsón, hogy csoda...

4 órakor kikísértettem magam a buszhoz, azaz kivittek bicajjal, mert késésben voltunk. Elszókirakóztuk az időt. Újabban ez a kedvenc elfoglaltságunk Csaba tábla gépén. Micsoda kockák vagyunk..

Hazafelé menet megfigyeltem, hogy rengeteg futó, kocogó volt az utcán, sőt kutyátsétáltatók is, és mindenkin volt láthatósági mellény. Még a kutyákon is...

Pirkko R. mondta nekem pénteken, hogy hétvégén kivilágítják az óvárost karácsonyi fényekkel, úgyhogy még haza sem értem, máris bicajra pattantam és elmentem óvárosi fényeket nézni és fényképezni. Tényleg csodálatos hangulata van. Itt már mintha karácsony lenne. Pedig még egy hónap vissza van.

Köszöntés mára:

Mama, Kata, kis Kata! Isten éltessen sokáig Titeket!

Ismét linket adok, ott tudjátok megnézni a képeket:

https://picasaweb.google.com/104137216656395482547/2012November24?authuser=0&authkey=Gv1sRgCLK41YXn2Ias2gE&feat=directlink

Ha minden igaz, sikerült módot találni arra, hogy megmutathassam a fényképeimet! Másoljátok be ezt a linket, hátha találtok képeket!

https://picasaweb.google.com/104137216656395482547/LappfoldiKirandulas?authkey=Gv1sRgCJisuLzwtvSttQE

Pirkko R. ma szabadnapos volt, úgyhogy Katja volt a tanárom. Csak szegény néha alig tudta elmondani, mikor mit kell csinálni, így előfordult, hogy ketten-hárman raktak össze nekem egy mondatot. De kifejlesztettem a szuper jó felfogó képességemet, így már lassan 2 szóból és mutogatásból is tudom, mit akarnak mondani.

A nap fénypontja számomra egy varratszedés volt, amit én csináltam. Az egyik néninek a hasában volt vagy 10-12 öltés, azokat kellett kiszedni. Kérdezték, hogy akarom-e csinálni. Hát persze, csak –mondom – nem tudom, hogyan kell.

Gumikesztyűbe bújtam, kaptam csipeszt és kis ollót és elmondták a technikát. Nem volt nehéz, csak nagyon aprólékos munka volt és vigyázni kellett a sterilitásra. És a néni sem sérült meg, úgyhogy tökéletesen elvégeztem a feladatot.

Jártam a röntgen részlegen is, immáron sokadszorra. Mindig letolunk egy beteget, megvárjuk a felvételkészítést és visszatoljuk a 3. emeletre. Hát nem lennék képalkotó. Egésznap abban az alagsori szobában. Tuti klausztrofóbiás lennék egy idő után…

Az ebédről is beszámolok még, mert ma megint valami különlegeset ettem. Rakott zöldség volt lazaccal vegyesen. Nekem ízlett. Hozzá az elmaradhatatlan kupac nyers zöldség. Jelentem, teljesen rákattantam a brokkolira és a karfiolra…

Most már leírom azt is, milyen tapasztalataim vannak az egyéb étkezésekről menzán kívül.

• Reggel 7 órakor esznek reggelit, de nem sokat. Kalácsot vagy egy szelet kenyeret kávéval vagy teával. A teát is gyakran isszák tejjel. Én mikor mondta, hogy nálunk a citrom, cukorízesítés az általános, csak néztek… Itt vagy tejjel, vagy üresen. Apropó, mostantól üresen iszom a teát!
• 10 órakor ismét kávé szünet tartanak. Sok kávé, üresen vagy tejjel, cukorral 1-2 embert láttam inni. A kávé mellé mindig esznek apró süteményt. Esznek még  egy joghurtot, egy mandarint, egy almát és egy répát. Így egymás után. Ez az általános tízórai. Néha egy vékony szelet barna kenyér is előkerül sajttal. De maximum egy szeletet látok mindenkinél.
• 11-től fél 1-ig van az ebédidő. Általában egy kis adag salátát esznek, vagy egy vékonyka tál főzeléket (spenót vagy tök), vagy lazac levest és utána egy szelet vajas kenyeret sajttal és paradicsommal vagy uborkával. Felvágottat nagyon ritkán esznek.
• 4 órakor újra étkeznek. A menü általában egy joghurt, egy banán és egy mandarin. Sokan úgy eszik ezeket, hogy vesznek egy nagy pohár natúr joghurtot és bele kockázzák a gyümölcsöket. Sőt, többször láttam, hogy a natúr joghurtba kész üveges bébi gyümölcspépet öntenek, és azt eszik meg. Néha abba is tesznek ananászt, banánt vagy mandarint. Itthon ilyet még nem láttam.
• Maximum 6 órakor esznek utoljára ismét valami könnyűt. Salátát, vagy joghurtot gyümölccsel.

Ezek után azt mondom, ha meglátnának egy jó magyar menüsort, illetve egy étkezést, mondjuk egy ebédet, futva menekülnének az asztaltól. Itt nem ismerik a zsír fogalmát. Múltkor, mikor tejfölt kerestünk a fiúkkal Poriban, egyszerűen nem találtunk. Már előre félek, hogy fogom bírni az otthoni ételeket ilyen zsírszegény ételek után. Még a tej is zsírmentes, amit a menzán adnak (és laktóz mentes… ). Lehet, hogy akik nem egészségügyösek, azok nem étkeznek ennyire egészségesen és ennyire könnyű dolgokat itt Finnországban sem, bár általános attitűd a sok zöldség és gyümölcsfogyasztás.

Erről még nem is meséltem, hogy a nővér szoba tele van gurulós székkel és mikor ráülünk egyre, utána nem kelünk fel csak gurulva közlekedünk, mármint a nővérszobán belül. Ez viszonylag nagy helyiség. Tök vicces.  Gyakran járnak be az orvosok is. Beülnek hozzánk konzultálni, vagy csak beszélgetni kicsit. Hölgyeim! A mi osztályunkon 3 fiatal orvos is van. 2 sebész és egy ortopéd orvos. Persze vannak még rajtuk kívül is dokik, de azok idősebbek. Bár nem nagyon-nagyon. Némelyik olyan kedvesen mosolyog mindenkire. Megfigyeltem, hogy mikor bejönnek, a nővérszobába, felpezsdül az élet, egy-két nővér teljesen máshogy kezd viselkedni…

Már be vagyok mindenkinek mutatva így a 3. hét végére, már mindenki angolul köszön nekem. Sőt a betegek nagy része is ismer. Ma például arról érdeklődött az egyik néni, milyen az időjárás nálunk. Amúgy most olyan otthon, mint itt. És olyan itt, mint otthon. Szóval nincs hideg.

Képzeljétek, van egy olyan szomszédom itt a lakóotthonban, akinek olyan szaga van, hogy mikor elmegyek a csukott ajtaja előtt, azt hiszem, rosszul leszek… mindig tudom, mikor van itthon, mert szörnyű szag van a folyosón. Most is itthon van…

Holnaptól lehet, megint nem írok 2-3 napig, mert jön a hétvége és megyek a srácokhoz Poriba szokás szerint. Ráadásul kaptunk egy meghívót a sulitól az úgynevezett Karácsonyi Vacsorára, ami jövő hét csütörtökön lesz, és kell hozzá készíteni egy kis videót, amiben a saját nyelvünkön kívánunk boldog karácsonyt vagy valami szépet. És mi holnap forgatjuk ezt a bizonyos videót, bár még fogalmam sincs, hogy s mint lesz az egész.

Szóval ne tessék aggódni, ha netán nem írnék, bár az is lehet, hogy átveszem ott valamelyik laptop felett az uralmat és mégis írok beszámolót, mert az mindig hosszadalmas, mikor utólag próbálok visszaemlékezni a történtekre. Majd meglátjuk!

Bocsánat az elmaradásért, de egyszerűen nem jutott időm a bejegyzésekre. Mióta haza jöttem a hétvégi kirándulásból, mindig délelőttől estig voltam a kórházban, munka előtt pedig intéztem az egyéb ügyeket, mint bevásárlás és a papírmunka. Ismét aktuálissá vált Pirkko tanárom látogatása és el kellet készítenem a papírokat, amiket mindig megnéz. De ez nem olyan egyszerű angolul, szóval ezt fordítgattam, mikor volt egy kis időm…

A kórházi elfoglaltságomról még mindig csak jókat tudok mondani, nagyon izgalmas dolgokat csinálok. Napról napra több mindent tanulok meg és egyedül is rám mernek már bízni feladatokat. Például egy subcután injekció beadásához már nem is jönnek velem. Gyógyszerelést is össze tudok állítani orvosi lista után, persze ezt sosem csinálom egyedül, de nem kell sok segítség. Automatikusan tudok asszisztálni a különböző tevékenységeknél, mert tudom, mi hogy működik. Papír munkát is végeztem, persze csak ahol nem kellett finnül írni, csak latinul, vagy csak eredményeket.

És! Megtanultam pillanatok alatt gumikesztyűbe bújni, persze csak a megfelelő méretbe. Ezt fontos volt megtanulni, mert sokszor 2 pillanat alatt kell segíteni.

Van egy néni az osztályon, aki nagyon szeret, kivirul, mikor meglát. Mindig megdicséri a fülbevalóimat, amiket viselek, sőt az egyikre azt mondta, ha egyszer kifúratja a fülét, ilyet fog bele tenni. A néni 84 éves. Szellemileg már nincs a toppon, olyan, mint egy kisgyerek, de annyira aranyos. Szeretek hozzá bejárni, mert mindig úgy örül nekem. Sajnos nem értem, amit mond, mindig fordítgatni kell, de őt ez nem zavarja, mindig meséli nekem a dolgait.

Haza engedték Kerttut, az idős nénit, aki idő közben 94 éves lett és régi bútordarab volt az osztályon, azt hiszem 15 napot töltött bent. Sokszor emlegetjük…

Elég sok beteggel tudtam az elmúlt napokban beszélgetni, többen is tudtak angolul. Reklámoztam Magyarországot. Többen már jártak is Budapesten, nagyon tetszett neki a főváros, csak szépeket mondtak róla. Hát igen! Nem mintha nem lennék elfogult, de Magyarország, az Magyarország!

Az elmúlt napok emlékezetesek maradnak az életemben. Jártam Lappföldön és átléptem az északi sarkkör tengelyét, így ezt is elmondhatom már, hogy az északi sarkon is jártam!

Az egész úgy kezdődött, pénteken 2-ig dolgoztam a kórházban. Nem történt semmi említésre méltó, nagyon vártam, hogy végre vége legyen a munkaidőnek és mehessek. A busz negyed 3-kor indult. Reggel már összepakoltam a dolgaimat és nagytáskával mentem a kórházba, úgyhogy nem kellett már haza mennem, csak egyenesen az állomásra.

Poriba volt a találkozó a fiúkkal a vasútállomáson fél 4-kor. 4 órakor már aggódva hívtam őket, hogy merre vannak, mert a vonat 16.08-kor indult és ők még sehol… 16.05-kor megjöttek…

Felültünk a vonatra, hogy eljussunk Tamperébe. Csupán 2 és fél órácska volt az út. Tamperéből le a vonatról, fel a vonatra. A 2. vonaton már volt foglalva kabinunk. Nem is volt baj, mert Tamperéből Ouluba 6 és fél óra volt az út. Azt egymás között szenvedhettük végig. De jól szórakoztunk és sokat beszélgettünk.

Képzeljétek, itt úgy működnek a jegyellenőrzések, hogy a vett jegyen van egy kód, amit egy lézer fényes eszközzel beolvasnak. De ezt a kódot le tudja olvasni laptopról, ha neten rendeltük a jegyet, okos telefonról, ha SMS-ben, nekünk a nyomtatott lapunkról és a jegy automatából kapott jegyen lévőt is természetesen. Szóval nagyon modern volt.

Fél 12-re értünk Oluba. Onnan Balázs ismerte az utat a szállásadónkhoz, mivel augusztusban itt tanult. Egész kis csapat fogadott bennünket. Ott volt Anita, akit már ismertünk a Szentpétervári kirándulásból, Davor, aki igazából magyar, csak az apukája horvát, Dani, aki Dániában tanul, csak onnan átjött Erasmussal Finnországba és Rajmi, aki itt tanult, de már végzett és állást kapott, szóval maradt. Mind 3 fiú építész. A hely ahol voltunk, pedig az építészek klubja volt. Lent volt egy nagy közös helyiség és egy konyha, a pince szinten egy szauna 3 zuhanyzó és mosdók. És az emeleten volt berendezve egy kis lakórész, néhány matrac egy kanapé, egy dohányzó asztal és néhány szék. Itt lakik Davor. Ő vigyáz a házra és cserébe viszonylag olcsón kapott szállást.

Hiába vagyunk messze az otthontól, azért összegyűlt 8 magyar fiatal… hajnali 3ig beszélgettünk, majd Rajmi kivételével mindannyian ott aludtunk. Kicsit szűkös volt a hely, de összehúztuk magunkat.

Reggel 7 órakor Viktorral és Csabával kilopakodtunk, mert ismét ment a vonat, amit majdnem lekéstünk. Mire megtaláltuk a jegy automatát, 2 perc volt indulásig. De a futás néha segít, a rohanás meg még jobban, éppen, hogy elértük a Rovaniemibe induló vonatot. Megint 2 és fél óra vonatozás. Ezt nagyjából sikerült átaludnom. Mikor felébredtem, már kivilágosodott és havas volt a táj, Lappföldön jártunk.

Nem volt sokkal hidegebb, mit itt Raumában, de azért lehetett érezni a különbséget. Leszálltunk a vonatról, a váróteremben elkezdtük böngészni a térképet, hogy merre is kell mennünk. Mellettünk egy fiatal magyar pár állt, ők is térképetnézegették. Aztán szóba elegyedtünk velük. Ők is a Mikuláshoz jöttek.

A Mikulás faluhoz a 8-as busz indult, majd 9 km-en keresztül meg sem állt. És egyszer csak ott voltunk, a megannyi km után. Sok-sok lappföldi fa házikó és mind ki volt világítva. Beljebb nagy kivilágított fenyőfák, középen egy nagy karácsonyfa, tele minden féle nemzeti zászlóval. A magyar zászlót egyből kiszúrtuk. Meg volt jelölve az északi sark határ vonala is. Jelentem, átléptem. Többször is…

A Mikulás háza volt a legnagyobb. Beléptünk. Először csak ajándék boltokat láttunk. Aztán beljebb tereltek minket még egy fa ajtón. De olyan fa ajtón, mint amilyen átvisz minket a valóságból a mesébe. Egy darabig sétáltunk befelé. Olyan helyen mentünk keresztül, mint amilyen a szellem kastélyokban van, tudjátok egy sötét folyosó és mindenféle hatás ér. Fények, bábuk, hangok… Csak ez nem volt félelmetes, hanem olyan meseszerű volt. A folyosó végén pedig egy lépcső vezetett felfelé. Ahogy mentünk felfelé, a terem közepén fedeztem fel, mintha egy hatalmas régi falióra belsejében járnánk. Felül ott ment körbe szabályszerűen a hatalmas fogas kerék. És alatta volt a Mikulás szobája berendezve. Kivártuk a sorunkat, kb. egy fél órát, mert elég gyorsan haladt. Egy manónak öltözött srác engedett be minket a Mikuláshoz. Lepakoltuk a táskákat, kabátokat és odaültünk mellé. Kérdezte honnan jöttünk, és miután megtudta, hogy Magyarországról, rögtön betájolta, kérdezte, hogy azon belül honnan. Majd készíttettünk egy fényképet közösen. Magyarul köszönte meg és boldog ünnepeket kívánt. Olyan kis aranyos volt.

Körülnéztünk Rovaniemiben is. Azon kívül, hogy ott szinte mindent hó borított, kint voltak a karácsonyi fények is az utcán, valamint a központban egy hatalmas karácsonyfa, karácsonyi zene… Megnéztük Rovaniemi híres hídját, méghozzá sötétben, ugyanis ott már 2 körül sötétedett. Elcsúszkáltunk még a városban (mindenhol jeges-vizes volt az út). És hogy folytassuk a szokásunkat, ebédre ismét kebabot ettünk. Egészen vasárnapig azt hittük ez a kebab viszi el a pálmát…

10 óra után értünk vissza a többiekhez Ouluba. És megint 3-ig ment a csevegés.

Vasárnap alkalmunk nyílt megnézni Oulut. Szép kis város, de Raumánál nem szebb.(Nem vagyok elfogult…) Elsétáltunk a tengerpartra is. Nem nyújtott olyan látványt, mint kellett volna, mert épp építkezés folyt rajta, de azért hasonlított a mediterrán országok tengerpartjához, már ami a homokos partot illeti.

Ebédül itt is kebabot ettünk, de csak mert nem akartuk megszakítani a szokást, hogy ha megnézünk egy várost, akkor mindig kebabot eszünk, másrészt, vagy ezt lehet kapni, vagy kínai kaját, vagy marad a MCDonald’s, valamint a konkurenciája a Hesburger. Tehát akkor egyértelműen kebab… Ráadásul ajánlották is, mert nem csak egy tál kebabot kaptunk, hanem előtte valami főzeléket is, ami legjobban a sárgaborsó főzelékre hasonlított, de nagyon finom volt. Másrészt frissen kemencében sütött lepényt is hoztak. Azt hiszem, mostanában nem eszek több kebabot, de az utolsó volt a legjobb. Árban viszont megegyezett az előzőekkel.

A vonatunk 11. 15-kor indult haza. 6 órát utaztunk haza, ebből kb. az utolsó kettőt sikerült átaludnom. 5.15-kor szálltunk le Tamperében és még volt egy kis időnk kószálni a városban, mert a srácok busza egy óra múlva indult, az enyém pedig 1 óra 15 perc múlva. Igen! Ott hagytak engem egyedül a sötétben… Na jó, csak negyed órával előbb ment a buszuk… És ők már 8-ra haza értek, és elvileg nem mentek be a suliba. Én pedig negyed 10-re értem haza, de egyszer át kellett szállnom és majdnem fent maradtam a buszon, mert elaludtam. Akkor ébredtem fel, mikor a megfelelő állomáson épp megállt a busz. De lejutottam…

A fiúknak nem kellett suliba menniük, nekem viszont 1-re kellett bemennem, dolgozni… Nem volt könnyű 8 óra néhány össze-visszaalvás után.