Mint megígértem, pótolom az elmúlt napok eseményeinek beszámolóját.

Pénteken csakugyan elmentem a srácokhoz Poriba, ugyan nehogy már nélkülem töltsék a hétvégét. 3-ból 2 iskolában volt délig, de Csabi nem. Rám ért! Kitaláltuk, hogy ha már ott vagyok, készítsünk valami jó ebédet megint. Halra esett a választás, mert a hús itt iszonyat drága, de a hal, főleg a lazac, ami még nagyon finom is, nem kerül olyan sokba. Vettünk is fél kg-t magunknak és múltkorihoz hasonlóan befűszereztük és behajítottuk a sütőbe. Hozzá megint majonézes hagymás krumpli salátát csináltunk, csak most még kipótoltuk kukoricával és répával. Igen csak jó lett az itteni körülményekhez képest is.

Később csatlakozott Viktor is a társaságunkhoz és hármasban megnéztük a Jégkorszak 4-et. Én már láttam, de ez olyan mese, amit többször meg tudok nézni. Nagyon jó. A film után pedig teljes lett a csapat, megérkezett Balázs is, bár elég későn. Együtt vacsoráztunk négyesben, sütöttünk bundást. Kivételesen ráhagytam a fiúkra és majdnem katasztrófa lett belőle. Ugyanis nem mindenki tudja a bundás készítésének menetét, de végül is, nem lett belőle olajban sült natúr kenyér és sok-sok olajban sült felvert tojás. Bármily hihetetlen is, bundáshoz hasonló dolgot vacsoráztunk.

Később Balázs elment a testvére elé a vasútállomásra, mivel mára rokonlátogatás is napirendre volt tűzve, mi pedig összeszedtük magunkat és átmentünk a kollégium sok szobás nagy épületébe. Ezt még lehet nem mondta, ennek a kolinak a neve: Etappi.  Az első emelet folyosójára voltak telepítve a hangfalak és egy laptop és ott a folyosón volt a buli és a lépcsőkön lehetett ülni. Nagyon pici hely volt. De legalább egy kupacban voltunk. Itt ment a beszélgetés és az iszogatás. Aztán megláttuk Balázst, amint a lépcsőről lefelé lógva integet, hogy menjünk fel a szobájába, mert megjött a tesó és hozott koccintani valót. Bezsúfolódtunk 5-en abba a kicsi szobába és megismertük Bencét. Bence pedig megismertette velünk a táskája tartalmát. Olyan aranyos volt, hozott nekünk magyar, paprikás csípős kolbászt, magyar vörös bort, és hazai pálinkát. És még: Mindannyian kaptunk mikulás csomagot sok-sok édességgel, amit a szüleik küldtek nekünk! Most mondhatnám, hogy Finnországban már járt a Mikulás, de az úgy hülyén hangzana, szóval inkább azt mondom, én közelebb lakok a Mikuláshoz, hozzám előbb látogatott el. De azt üzeni, hozzátok is megy kb. 1 hónap múlva.

A hazai kóstolgatások és koccintások után az egész banda visszament az 1. emeletre. Csak én hagytam fent a szobában a poharam. Elkértem Balázstól a kulcsát, hogy lehozzam. A 3. szintet eltaláltam, csakhogy jobb helyett balra fordultam és nem a Balázs ajtaján próbálkoztam a kulccsal, hanem a 318-as számún. Eredmény: benne ragadt valakinek a zárjában az egyik kulcs… a postaláda kulcsa, mert az hasonlít az én lakáskulcsomhoz és automatikusan azt tettem a zárba. A legjobb kulcsot választottam, mert ez nem jött ki a zárból. Kínos! Szóltam Balázsnak, hogy van egy kis probléma. Balázs sem tudta kiszedni a kulcsot. Szóltunk a többieknek. Ők sem tudták kiszedni… már-már kezdett nagyon kínossá válni a dolog. Reménykedtem benne, hogy ebben a szobában nem laknak. Nem jött be! Megjött a koreai srác, aki birtokolta a szobát, de csak röhögött, hogy mit csoportosulunk az ajtaja előtt. Meglátta a kulcsot a zárjában, még jobban vigyorgott, azt mondta, hogy akkor ő most elmegy, iszik valamit. Mi meg felhívtuk az éjjeli lakatos ügyeletet. Nagyon kedvesen közölték velünk, hogy legkorábban holnap reggel 9-kor tudnak kijönni! Visszamentünk a buliba. Kérdezem a koreai srácot, hogy tud-e aludni valahol. Azt mondta, persze. Később hallottam, hogy múltkor meg a másik koreai srác bezárta a szobájába a szoba kulcsát és akkor meg a 318-ban aludtak ketten. Jó ez viszonylag megnyugtatott, reggel majd kinyittatjuk a szobát. Persze egész éjjel hallgattam a fiúk cukkolását, hogy eltévedtem a 3. emeleten. Nekem csak bűntudatom volt, hogy kizártam a srácot a szobájából. De láthatólag nem nagyon izgatta a dolog. Tök aranyos volt. Csak én éreztem magam mindig rosszul, mikor megláttam a kulcsával a nyakában kószálni. Olyan otthontalannak tűnt.  De aztán feledésbe merült az akcióm, mert jó hangulat volt az emeleten. Végig kongáztuk vonatban az 1. emelet és fellépcsőztünk a 2. emeletre is egymás vállát fogdosva.

2-3 felé kezdett fogyni a nép, mi is hazafelé vettük az irányt. Még jó hogy nem laktunk messze. Van a magas koli sok szobával, és van a hosszú 2 szintes épületsor sok apartmannal. Balázs a magas épületben lakik a 3. emeleten, Viktor és Csaba pedig lent lakik a hosszú földszinti apartmanok egyikében. Az én ideiglenes szállásom lent volt. Szóval gyorsan haza értünk!

Másnap! Lehet, hogy csak nekem nem volt másnap? Mindenesetre én ettem a reggelimet 12-kor és azon gondolkodtam, mi lehet a koreai barátommal, aki biztos az óta is hálásan gondol rám! Aztán megjelent Balázs a tesójával olyan 2 körül és információkkal szolgált. Volt a 318-as szobában. Kis ferde szemű pajtikám mondta, hogy ő reggel nem talált kulcsot az ajtajában, be tudott menni, a többi nem nagyon izgatja. Oké haza jutott, de ki csinálta meg a zárat? Mert eltűnt a kulcs! És az kéne a Balázsnak, mert le kell majd adnia. Szóval most ott tartunk, hogy nem tudjuk mi történt. Mindenesetre jó kis lelkiismeret furdalásom volt, hogy ilyen programmal szórakoztattam egy csomó mindenkit és még csak nem is tudom, mennyibe fog kerülni ez nekem. Mindegy, majd minden kiderül.

Délutáni program ismét a főzés volt, mert a srácok még nem nagyon ettek aznap és már 4 óra után volt. Bevásárló túra paprikás krumplihoz. Balázsunk magára vállalta, hogy megcsinálja. Mi pedig a keze alá dolgoztunk. Pucoltuk, ami kellett hozzá. Végül tök jól sikerült és végre valami piros paprikásat ehettünk jó féle csípős kolbásszal. Hazai íz…

Majd kitaláltuk, hogy menjünk el este bowlingozni. Csakhogy a bowling pálya Pori másik oldalán van, gyalog meg nem megyünk el odáig… facebook a barátunk, tudtunk szerezni még egy bicajt én meg maradtam az egyik csomagtartójára, ahol a múltkor is utaztam.

Még jó, hogy kimozdultunk, így alkalmam volt látni, hogy mégis csak gyújtanak gyertyát a temetőben, csak november első hétvégéjén. A sötét temető tele volt fehér fényekkel, sok-sok gyertyával, de mind kislámpásba vagy mécsesbe volt rakva és mind csak fehér volt. Egy piros vagy egyéb más színű mécsest nem láttam. Annyira tetszett sötétben…

Döcögősen, de odaértünk ahova indultunk. És nem volt szabad bowling pálya, csak 8-tól. Ezért billiárdoztunk egy órát és csak utána próbálhattam életemben először. Elmondhatom, ez az én játékom. Ilyen kezdés csináltam, hogy 10-ből 8, majd 10-ből 9 bábu döntöttem el… És a végeredményben is valahol az elején voltam… Szóval, szeretek bowlingozni.

Fél 10 volt, mire haza keveredtünk a srácokkal. És neki álltunk bundást sütni! Még mindig nagyon jó a bundás kenyerem, mindenki szereti. Csabi pedig a jobb kezem benne! 11 körül már olyan pihent agyú beszólásaink voltak, hogy inkább mindenki aludni tért.

Vasárnap: 10 óra körül ébredtünk. És reggel illik mesét nézni a tv-ben. De a srácoknak nincs tévéjük, ezért a laptopon néztük meg a Gru-t. Ha valaki látta ezt a mesét, tudja milyen kis aranyos. Nekem nagyon tetszett. Aztán ebédre spagettit csináltunk kolesz módra. Csak a legszükségesebbek bele. És közben találtam magamnak hazairányba buszt. Bár nem volt könnyű, mert vasárnap Poriból Raumába csak 3 busz megy. Az egyik az enyém volt. Azért kikísértettem magam 2 fiúval, persze csak a maguk érdekében, hogy sétáljanak egyet.

Itthon úgy gondoltam nem sok dolgom van. Ezért aludtam egyet. Mikor felébredtem, nagy durranásokra lettem figyelmes. Tűzijáték volt a közelben és páholyból nézhettem. De olyan sokáig tartott, mint egy augusztus huszadikai. Nagyon klassz volt. Aztán megküzdöttem a gépemmel, mert megint rosszalkodik. Nem jó a vezeték csatlakozása az alaplapba és nem kap elég áramot. Na de rajtam nem fog. Megoldottam az érintkezési problémát. Tettem rá nehezéket: 3 könyvet, 1 kerámia tányért és egy vízzel teli üveget! Most elég jól bírja. Ha haza megyek, majd lesz rá gondom.

Holnap lesz az első napom a sebészeten. Izgulok, de várom már! Remélem, szeretni fogom, bár nem sokat tudok a sebészetről… lehet, meg tanulok műteni…

Mai napomat 4 részre osztanám.

Első rész: sikerült fél 9-kor felébrednem és sikerült fél 10-ig visszaaludnom. A reggeli bokros teendőimet elhúztam háromnegyed 11-ig, amikor is kidugtam az orrom a szobámból és összetalálkoztam a morcos takarító nénivel. Hogy mi lehet mindig a baja…

Elmentem a suliba ebédelni. A konyhás néni pont ellenkezője a takarító néninek. Műtős zöld ruhát visel, hajhálót, (bár elég sok haja kilóg alóla, szerintem semmi értelme nincsen így), és olyan cicás szemüveg kerete van. Tök aranyosan néz ki és mindig mosolyog. Álltam a menzán a sorban, mire odajön hozzám és valamit mond. Visszamondtam neki, hogy nem beszélek finnül, csak angolul. Erre mintha elszégyellte volna magát. Vagy nem tudom, olyan fura lett, de ari.

Ebédre főtt krumpli volt (itt mindig egészben tálalják a krumplit, kivéve a krumpli pürénél), hozzá valami sárga szószos csirkekockás valami. Gyanítom currys csirke, de igazából nem tudom, mit ettem. És lehetett hozzá venni valami fasírozott szerű akármit, nem ismertem fel, hogy mit. Mindezek mellé a szokásos saláta kupac és most volt nyers karfiol is, amit lehetett hozzá enni. És még valami, amit megkóstoltam. Lila káposztának tűnt és benne gyümölcs kockák. Felismertem az almát, a narancsot és az ananászt is, csak éppen a lila káposzta volt gyanús. Szerintem nem is az volt. Hanem fehér káposzta és valami boros vagy ecetes valamibe volt áztatva. Megmernék rá esküdni, hogy boros volt. Az nem csúszott annyira. A felsoroltakhoz hozzá jött még a vajas barna kenyér és a tej is.

Mikor már minden a tányéromon volt, akartam fizetni, de a konyhás néni mutogatott, hogy nem jó a bankkártya leolvasó. Azt mondta, holnap hozzam az ebéd árát. Mondtam, jó. Leültem és eszembe jutott, hogy van nálam dugi készpénz valahol mélyen a táskámban. Visszaballagtam a nénihez és fizettem. Holnap úgysem jöttem volna, mert más programom lesz.

Második rész: teli pocival ücsörögtem a szobámban és gondolkodtam, miért is hívatott Minna az irodájába. Nem jöttem rá. Idő volt, menni kellett hozzá. Ballagtam vissza az iskolába, fel a legfelső emeletre. A folyosón összetalálkoztam Minnával. Meglepődött, hogy lát, bár nem tudom miért, hiszen ő hívott magához. Leültünk az irodájában és beszélgettünk. Elmeséltem neki a Szentpétervári eseményeket. Mondta, hogy ő is a tavasszal volt először ott. Kérdezte, van e valami különös kívánságom. Nem volt. Mondta, hogy jövő héttől üzleti úton lesz, nem tudom keresni, de kereshetem Pirkkot. Nem gond, ezt már megbeszéltem Pirkkoval. Hétfőn kezdek a sebészeten. Állítólag ott is Pirkkonak hívják majd a mentoromat. Legalább ezt meg tudom már jegyezni.

Megbeszéltük még azt is, hogy haza utazásom előtt 2 nappal mikor menjek el hozzá elintézni a papírjaimat és megkapni az úti laput a lábamra. És mondta, hogy szerinte nyugodtan megbeszélhetem a gyakszi helyen, hogy utolsó nap már ne kelljen bemennem, dolgozni. Meg is fogom beszélni!

Végezetül annyit mondott még, hogy nagyon jól nézek ki, jó a kisugárzásom és csak úgy ragyogok. Teljesen felfrissül tőlem. Nem tudom, miért mondta ezeket, nekem szimplán csak jó kedvem volt. Most már neki is. Szóval így képzeljetek el mára engem. Ragyogok.

Harmadik rész: holnap reggel megyek a srácokhoz Poriba, este lesz valami buli, ráadásul jön az egyik legény tesója látogatóba, ott a helyem. Ezért elmentem venni egy kis gyümölcsöt, hogy ne üres kézzel menjek. Eddig se azzal mentem, általában mindig vittem nekik csokit, de nem lehet mindig csokit enni. Most mandarint kapnak. Amúgy is, ha én nem veszek/viszek nekik gyümölcsöt, fix, hogy maguktól nem vesznek.

Negyedik rész: a mai nap tényleg nagyon mehetnékem volt. Itt sem tartanak Mindenszentek ünnepét, csak Halloweent, én meg nem tartok Halloweent, de Mindenszentek ünnepét igen, ezért kiballagtam délután a temetőbe. Csak úgy egy kicsit sétálni… annyi gyertya égett, mint minden este. Nem tudom, otthon milyen gyakran gyújtanak gyertyát, ha nincs ilyen ünnep, de itt rendszeresen látok égő mécsest esténként. Elnézelődtem ismét, nézegettem a sírokat az égő gyertyákat és mécseseket. Idén sem tudtam otthon lenni… sajnálom.

Már sötét volt, mikor hazafelé ballagtam. És akkor jutott eszembe, hogy mához egy hónapra megyek haza! Remélem vártok már!

Nem tudom, mikor jövök vissza a fiúktól szombaton vagy vasárnap, de majd visszamenőleg úgyis leírok mindent, ami történt.

A mai bejegyzést majdnem elfelejtettem megírni. Már lefeküdtem, mikor bevillant, hogy hoppá, ma még nem írtam blogot. Hát most írok!

Tulajdonképpen nem sok említésre méltó dolog történt, hiszen szünet van és nincs sok tenni valóm, ráadásul kint hideg is volt, 1 és 3 fok, mikor mennyi…

Elmondhatom, hogy megszereztem a mosógépet, és 10-től 4-ig az enyém is volt. Annyira belelendültem a mosásba, hogy az utolsó adagba beletettem az utolsó zoknimat is. Ezek után esélytelen volt elmennem akárhova is. Otthon maradtam a szobámban, aludtam és filmeztem. Ez a fajta semmit tevés sokszor már fárasztó. Túl sok a pihenés, ki kéne találni valami elfoglaltságot unalmas óráimra. Arra gondoltam, megint elkezdek egy könyvet, de félek nem lesz időm befejezni, otthon meg főleg nem lesz rá idő. Ezt még ki kell gondolnom.

11-kor voltam ebédelni a suliban. Naná, hogy nem hagyom ki, ha főtt kaját ehetek olcsóért. Ráadásul nem is rossz. Ma valami főzelék volt az egyik menü és krumplipüré húsos szósszal a másik. Az utóbbit választottam sok-sok salátával. Megfigyeltem a szokásokat, mindig mindenki eszik az ebédjéhez egy vagy 2 szelet barna, magos, kenyeret, amit jól megvajaznak és sajtot tesznek rá. De tényleg, akármi is legyen a menü, mindig esznek hozzá. Hát én is elkezdtem ezt a szokást és így sokkal jóllakottabb leszek. Azt is megfigyeltem, hogy mindenki visz magával egy pohár tejet is és egy pohár vizet is. Én eddig nem kevertem, vagy víz, vagy tej, de mostanában rászoktam, tejet iszom ebéd alatt, és vizet utána. (persze ez nem is igazi tej: zsírmentes, laktóz mentes – normálisak ezek?) Ha haza megyek, remélem bírni fogom a 2,8-as kiadást!

A desszert fogalmát nem ismerik. Legalábbis ebéd után nem. Nem is láttam náluk semmi süti félét. Egyedül, ami a legtöbb helyen megtalálható az a pulla, ami szerintem briós, csak ezen nem csillog a kristálycukor a tetején. Ezt főleg reggel eszik. Máskor is láttam fogyasztani, de mindig kávé mellé.  Igen, a kávé mellé mindig esznek valami apró keksz félét, bonbont, vagy valami mini sütit. Más édességet tényleg nem láttam, nem nagyon jellemző az itteniekre. A boltban van néhány piskótaszerű valami, de az „bóóóóti sütiiii”.

Még Minnánál és a központban kóstoltam gyümölcsös pitéket, azok jók, de olyat nem lehet itt máshol kapni. Hazaiak.

Úgy megennék már valami pogácsa félét! Sajtosat vagy töpörtyűset! Küld valaki nekem pogácsát! Na jó, az is elég, ha otthon lesz, mikor haza megyek, vagy azokban a napokban valamikor.

Holnap meg kell jelennem Minnánál, az irodájában. Nem tudom, miért, csak írt, hogy szeretne beszélni velem. Remélem jó voltam!

Ez ma már a második bejegyzés, de ez a máról szól. Tegnap már neki kezdtem, hogy leírjam az elmúlt nap eseményeit, de nem ment egyszerre. Ezért csak ma tudtam befejezni délután 4 órakor.

10-kor keltem, bekapcsoltam a gépet. Nem indult el. Kikapcsoltam, majd újra vissza. Nem működött. Hibaüzenetként megjelent, hogy nem találja az operációs rendszert. Vagy valami ilyesmit… Remek! Már egyszer volt ilyen probléma, akkor a tesóm, Kiss Tomi újra rakta a rendszert. Hát féltem, hogy ma is ez lesz a probléma. Írtam is Poriba a fiúknak, hogy lehet lesz egy utam hozzájuk, csinálják meg a gépemet.

Aztán fél óra múlva ismét próbálkoztam és csodák csodájára bekapcsolódott a gép. Mázli! Mára nem hiányzott volna még egy Poris utazás. Ti is megnyugodhattok, meg tudtam írni a blogomat. Már fent virít az oldalon. Csak éppen van egy kis baj. Nincs elég tárhely a képeknek. Így is törölnöm kellett néhányat, hogy tudjak feltenni újakat. Még nincs ötletem, hogy fogom ezen túl megmutatni Nektek az élményeket.

Hallottam, hogy otthon volt egy kis hó, képeket is láttam. Nálunk több esett! Tegnap este még hullott hozzá egy csomó! Aztán reggel meg már az eső esett és elolvadt a nagy része. Kint 3 fok volt.

Úgy gondoltam, a legolcsóbb és a legjobb megoldás étkezésügyileg mára, hogy átballagok a suliba kajálni. Így is történt. 11 órakor felhúztam a gumicsizmát (végre értelmét láttam, hogy megvettem) és elmentem a suliba. Valami pörkölt szerű darált húsos szósz volt tésztával és sok-sok saláta. 2,10 euróért igen csak beebédeltem. Szerintem holnap is így lesz.

Kötelező levegőzésként elmentem bevásárolni a Prizmába. Vettem sok gyümölcsöt, hogy tartsam az egészség szintemet! Még mindig nem vagyok beteg! Kopp-kopp!

Egész nap vártam, hogy felszabaduljon a mosó gép! És azt hiszem mások is azért mászkáltak olyan sokat a folyosón, hogy lessék a felszabadulását. De valaki reggel kisajátította és estig foglalta. Aztán valaki megelégelte és kirámolta belőle a cuccokat! Remélem hamarosan én is birtokba vehetem a masinát, mert elfogytak a tiszta ruháim!

Apa! Megnéztem a Gideon kardja című fiilmet! Nagyon jó!

Kedves Mindenki, aki olvassa a blogomat! Örömmel közölhetem, hogy visszatértem ama utazásból, amelyre múlthéten készültem, vagyis Szentpétervárról. Megpróbálkozok azzal a küzdelmes feladattal, hogy leírom Nektek, mi történt velem kedd óta! Nem lesz egyszerű, lehet egyszerre nem is sikerül!

Szerdán irány Poriba a srácokhoz, hogy együtt töltsük az indulás előtti napot is! Direkt nem mentem a hajnali fél 10-es busszal, nehogy 11-kor kelljen felkelniük, mert akkor lehet morcosak lettek volna, ezért a fél 11-es buszt választottam, amivel 12-re értem hozzájuk. 3-ból 1 fiú még aludt, mikor megérkeztem. De, nem sokáig, erről személyesen gondoskodtam! Sajnos, az idő nem volt kedvező, hogy elbicajozzunk Ytterire, a híres tengerpartra, helyette elmentünk vásárolni a Prizmába. A fejünkbe vettük, hogy halat készítünk valamilyen formában. Vettünk is lazacot, amelyet „gondolom formán” készítettünk el. Só, bors, citrom a tetejére, és zsupsz, be a sütőbe. Hozzá csináltunk lila hagymás, majonézes krumpli salátát. Nagyon jól sikerült! Tettem fel róla képet!

Esti programként kitaláltuk, hogy bemegyünk a belvárosba billiárdozni. Csak kicsit messze volt a szórakozóhely, és nem voltak hajlandóak gyalogolni, hanem bicajjal. Beleegyeztem és helyet kaptam hátul az egyiken és várost nézhettem, míg tekertek. Mondjuk elég hideg volt, -5 fok körül, úgyhogy kicsit fagytam csak a biciklihez, nem nagyon. Na jó, nagyon… A billiárdos helyen kibéreltünk egy asztalt, majd megmutattam mennyire tudok játszani. Kiderült, még mindig nem nagyon. Nem baj, jól szórakoztunk, amíg meg nem jelent 2 finn srác, akiket Balázs, az egyik legényünk ismert valahonnan, és oda nem csoportosultak hozzánk. Saját dákóval rendelkeztek, nem véletlenül… profik voltak… az egyik, akit Mikko-nak hívtak beállt hozzánk játszani, bár nem volt túl jó a dolog, mert így 5-en lettünk és így valaki mindig kimaradt. Érdekes, én szinte sosem… pedig ajánlgattam, de tiltakoztak… 10 óra volt, hogy visszamentünk a koliba és leültünk vacsizni. Én gondoltam rá, hogy lefekszem aludni 2-ig, de a srácok szerint, nem volt érdemes. Végül is fent maradtunk az indulásig, ami 2.45-kor történt meg. Cipeltük a „kis” utazó táskáinkat be a városközpontban lévő buszpálya udvarra. 3.50-kor indult a busz Helsinkibe. 4 órás útból kb. 2 órát sikerült aludnom (nem megy nekem a buszon alvás), a maradék időt elnézelődtem, bár sötét volt mindenhol. Azt azlrt hozzá teszem, hogy ez volt minden alvásom az előző reggelhez képest a következő estéig. Forssába érve már egy kis havat is találtunk, de csak ott.

Helsinkibe még sötétbe értünk be és fogalmunk sem volt, hol szálljunk le, mert a végállomás a reptér volt, oda meg csak nem akartunk elmenni. Találomra megnyomtuk a gombot és hagytuk, had menjen tovább nélkülünk a busz. Balázs már járt erre, kb. tudta, merre van a vasút állomás. És ahol vasút van, térkép is van. Gondoltam én! Elindultunk szerencsére a jó irányba. Egy parkon át vezetett az utunk. Hiába volt sötét, már egy csomó ember járkált és főleg biciklizett arra! Ahogy világosodott, előkerült a vasút állomás és térképet is találtunk. Innen már gyerekjátéknak tűnt megnézni Helsinki főbb helyeit, ami útba esett a hajóállomás felé, mert az volt a végső cél, hogy oda eljussunk fél 5-re. Találtunk néhány templomot, teret, operát, majd kilyukadtunk a tengerparton, ahol csak mentünk és fényképeztünk (és cipeltük a táskákat). 3 óra körül megláttuk a hajót, tudtuk, hova kell menni, tehát nyugodt szívvel kereshettünk magunknak helyet, ahol meg tudtunk ebédelni. Ismét egy kebabosnál kötöttünk ki, azok olcsóbbak, finomak és laktatóak! Teli pocakkal, irány a hajó!

Kb. olyan nagy volt, mint amivel Szardíniára is mentünk, de a fedélzetre jutás nem volt olyan egyszerű. Végig álltunk egy sort, hogy becsekkoljunk és kapjunk az útlevelünkbe pecsétet. De az útlevelet nem adták vissza, átküldtek egy másik sorba, ami 2 km hosszú volt, hogy majd ott. Jah, legalább 4 vagy 5 ilyen km-es sor állt egymás mellett. Mindenki fiatal és a legtöbben angolul beszéltek. Cserediákok sokasága… az utazás szervezőknek leadtuk a papírjainkat és egyeztettük a részleteket: ki milyen programban akart részt venni a kirándulás során és ez által soroltak minket csoportokba. Open trip volt a miénk, tehát ezek után mindig az ilyen feliratú dolgokat kellett keresnünk. Kitöltöttünk mindent, de még mindig nem kaptuk vissza az útleveleinket! És mások sem. Vagy 1 órát várakoztunk nagyon sokan a passportokra. Ez alatt olyanná vált a terem és a folyosó, mint valami menekült tábor. Mindenki feküdt, vagy ült a táskáján vagy amellett. Viccesen nézett ki. Mintha valami buli után lettünk volna már, pedig még csak most indultunk.  Aztán szivárogtak vissza az útlevelek. Azért tartott ilyen sokáig az elvétel, mert mindenkinek nyomtattak vízum papírt, kártyákat, amiket le kellett adnunk egy határ kapunál és boarding card-ot, amivel a kabinunkba jutottunk a hajón. Mindez nem kis munka lehetett annyi embernek és persze nekünk nem kevés idő, míg kiálltuk a kacskaringós sorokat és végre felszállhattunk a hajóra. Eredetileg 19.00-kor lett volna az indulás, ehhez képest 20.20 körül indult el a hajó, nevén nevezve Princess Maria.

A 9 emeletből mi a 6.-on kaptunk kabint, 4 ágyas kis helység volt, aztán körül néztünk a hajón. Lecsekkoltuk a hajón lévő olcsó boltot, ahol rengeteg édesség, alkohol, cigaretta, parfüm és egyéb hasonló dolgok voltak olcsóbban, mint Finnországban és Oroszországban. Mondanom sem kell, egy egyetemistákkal teli hajón az alkohol fogyott a legjobban! Szinte mindenki, aki bement, valami olyasmivel jött ki! Mi is… Megkóstolgattuk az orosz vodkát! Csináltunk pár fotót a fedélzeten is, de nagyon hideg volt fent és fújt a szél, nem lehetett kint sokáig lennünk.

Kicsit oda voltunk már, mert az éjszakai 2 óra alvás a buszon, nem minősült pihentető alvásnak, úgyhogy kókadoztunk. Azt nem mondom, hogy hamar aludni mentünk, mert azért elszórakoztunk 4en abban a kis kabinban, ment a hülyeség rendesen, de azért úgy 2 felé azt hiszem elcsendesedtünk.

Reggel, orosz idő szerint 10-kor volt a megérkezés, tehát volt még idő reggelizni. A 8. szinten volt az étkezde, 10 euró/fő. Program szerint nem nagyon lett volna máshol időnk kajálni, ezért befizettünk és nem bántuk meg. Svédasztal volt, tele finomsággal. Megpróbálom összeszedni mi mindent lehetett választani: sült szalonna, mini virsli, tojás rántotta, tükör tojás, baba valami szószban, hal, saláta, mini répa,paradicsom, szalámi, sonka, felvágottak, sajt, valami pépes cucc, amit nem ismertem fel, müzli vagy 4 féle, gyümölcsök (erdei gyümölcs keverék, sárga dinnye, görög dinnye, ananász, alma), joghurtok, péksütemény vagy 4 féle, és kenyér is vagy 4 féle, kávé, tea, almalé, narancslé…  Több dologra hirtelen nem emlékszem, de biztos volt még más is.

Kiadós reggeli után összerámoltunk a kis kabinunkban, ami nem volt egyszerű feladat, mert olyan pici volt, alig tudtunk benne mozogni, és mentünk a kijárat felé, mert megkezdődött a kiszállás. Hát! A 4. szinten volt a kijárat, de a 6. szintig állt a sor, szóval várakoztunk egy csomó időt, mire kijutottunk. Kint meg még rosszabb volt a helyzet, mert ott is sorakozott a tömeg. 2 irányba kacskaringós hosszú sor állt az útlevél ellenőrzők felé, mert ugyebár nem engednek ám csak úgy be az országba. Végre én is bejutottam a kapuba. Föl-le tekintett a nőszemély az arcomra, az útlevelemre, megint rám, aztán a számítógépre. Elvette az országban tartózkodó engedélyemet, meg a vízum papírt. Bonyolult volt, de bejutottam Oroszországba és a többiek is.

Ott találtuk magunkat az orosz hajóállomáson, ahol minden cirill betűkkel volt írva, szörnyű, hogy nem értettem őket. Későbbiekben Csaba tanítgatott, melyik betűt, hogy kell kiolvasni, de csak addig jutottam el, hogy a P az R betű és a C az S (vagy ilyesmi…) Rengeteg busz várakozott kint, mienk volt a 8-as számú Open trip. Beültünk leghátra a hátcsó 4 ülésre.

Program szerint megmutogatták nekünk a várost, néhány épületet buszból és néha ki is szállhattunk. Megnéztük a Péter és Pál erődöt, az Aurora csatahajót és még egy csomó mindent, amit fényképeken láthattok majd, csak nem tudom már miket, mert angolul mondták, és nem nagyon tudtam lefordítani őket.

Láthattok majd egy macit is, akivel lehetett fényképezkedni. Be volt tanítva, hogy üljön a kis széken és cumisüvegből igyon gyümölcslevet. Ha kifogyott az üvege, felállt, kapott másikat, visszaült. Szegény maci, egésznap itta a cukros löttyét és ült a kis széken.

A másik kedvencem, amit még megemlítenék, az a Snickers csoki reklám volt, ami tele volt mókusokkal. Majd meglátjátok a fényképeken, tök édi volt!

Délután 4-ig nézelődtünk a városban, majd elvittek minket a hotelunkba. Ibis Hotel! Ketten kaptunk egy szobát, tehát egyik fiú a szobatársam lett. Birtokba vettük a 344-es szobácskát!

Aztán elmentünk kicsit körülnézni a városba. Még volt egy kis szabadidőnk az esti programig, ami éjszakai hajókázás volt a kis csatornákon és folyón. Csináltam itt is sok fényképet, ne aggódjatok, minden dokumentálva van.

A hajókázás szupi volt, inkább szórakozásnak mondanám, mint városnéző túrának. Rögtön kiosztottak egy csomó üveg pezsgőt és maxira tekerték a zene hangerejét. Így utazgattunk egy órán keresztül. Egy hajóra kerültünk másik 3 magyar cserediákkal. Anita, aki Ouluban tanul médiát, 26 éves, nem néz ki annyinak és a fiúk szerint Judit feje van, ezért ők csak Juditnak hívták. Krisztián, aki 24 éves Helsinkiben tanul villamos mérnöknek (azt hiszem ezt mondta), és Tamás, akiről csak annyit tudok elmondani, hogy mindig a társaság középpontja, egy igazi „állat”. Vele nem beszélgettünk sokat, a másik kettővel inkább.

A túra végeztével visszavittek minket a hotelba. Ott összegyűltünk az egyik szobában és kóstolgattuk az orosz vodkát. Szerintem a finn finomabb… 2 körül a társaság oszolni kezdett, mi is visszamentünk a szobánkba. Még fel voltam pörögve, ezért az alvás még nem tűnt jó programnak. Neki álltunk filmet nézni, Csabinál volt laptop. Végre láthattam az Amerikai pite 7. részét. Nekem nagyon tetszett!

Új nap virradt, szombat reggel. Ismét svédasztalos reggeli várt minket a szálloda éttermében. Hasonló finomságokkal, mint a hajón. Ezt már nem sorolom fel, de tényleg minden volt.

Szombatra nem kértünk magunknak programot, inkább csináltunk. Várost néztünk négyesben. Elmentünk pénzt váltani. Első körben a fiúk, mert én ügyesen otthon hagytam a kis pénztárcámat. Majd másodszorra én is sorra kerültem. Következőek voltak a tapasztalataim: a pénzváltó bank előtt álltunk, néztük az árfolyamokat, mire kijött egy biztonsági őr, hogy váltani akarunk? Igen. Akkor menjünk be. Bent sok ember volt kis helyen, az őr intett, hogy menjek be azon az ajtón, amit központilag nyitottak ki nekem. Beléptem, ott még 2 őr várt, akik ott sétálgattak a kis folyosón. Onnan megint betereltek egy kis helyiségbe, ahol egy üvegablak mögött egy nő ült. Átadtam a „szajrét”, ő is nekem a megfelelő mennyiségű rubelt. Kifelé menet, az ő kikísért az ajtón, majd kimentem az utcára. Akkor tűnt fel, hogy az épület előtt a parkolónál is ál egy őr. Ez aztán a biztonság. Csupán 4 őrrel találkoztam egy icipici bankban. Nem baj, volt pénzem végre.

Délután gondoltuk, keresünk egy éttermet, ami nem túl drága és ahol viszonylag tudjuk, mit eszünk. Nem volt egyszerű a feladat. Találtunk egy rakat kínai kajáldát, de olyat, ahova mi mentünk volna, olyat nem nagyon. Végül valami kenyértésztába csavart zöldséges, husis valamit ettünk, de ezt sem volt egyszerű megrendelni, mert nem beszéltek angolul. Egy csajszit kértünk meg, hogy tolmácsoljon nekünk. Mikor mondtuk, honnan jöttünk, teljesen oda volt, hogy el szívesen megnézné Magyarországot!

Hazafelé betértünk a nagy plázába, ami tényleg marha nagy volt. Sokkal nagyobb, mint akármelyik otthoni. Aranyozott volt minden. Nagyon orosz stílusa volt. Rengeteg üzlet, jajj úgy be tudtam volna vásárolni magamnak és nektek is!

Vettünk a szupermarketben vodkát, meg ami még kellhetett estére. Finnországhoz képest itt minden sokkal olcsóbb, úgyhogy bevásároltunk a következő hétvégei bulira is. Visszamentünk a hotelbe és összeültünk négyesben filmet nézni pihenésképpen. Már nem tudom a címét, de valami tuti jó film volt. Én úgy gondoltam, hogy este még kimegyünk a városba sétálni és nézelődni, de a fiúk majdnem nem gondolták úgy. Végül én győztem. Ki is mentünk, mondván csak egy órára. 2 lett belőle, mert eltévedtünk. Olyan helyeket jártunk be… nem éppen a központot… de azért visszataláltunk.

Kis hóesésről is beszámolhatok Szentpéterváron, de nem sokról, éppen csak, hogy szállíngózott.

Kis iszogatás, Anita is átjött beszélgetni. Aztán nem húztuk tovább a lefekvést, mert másnapra szervezett programban kellett részt vennünk.

Ez volt az a vasárnap, amikor éjjel átállították az órát Magyarországon és Finnországban, de nem Oroszországban. Mi jókor keltünk Csabival, megbeszéltek szerint 9-kor kellett volna találkoznunk a másik 2 fiúval a reggelinél, de nem voltak ott. Megreggeliztünk, aztán felmentünk a szobába. Gyanítottam, hogy a srácok elaludtak, de sokáig nem alhattak, mert 10-kor ki kellett jelentkezni a hotelból, és indultak a buszok. 9.40-kor kopogok a 242-es szoba ajtaján, reméltem, hogy nem nyitnak ajtót a fiúk, mert épp reggeliznek, de kis idő múlva nyílt az ajtó. Balázs ágyban, Viktor is még pizsamában… közöltem velük, hogy itt nem kell visszaállítani az órát és van 20 percük, hogy összeszedjék magukat.

10-kor kicsekkoltunk és beültünk a 8-as buszba. Mentünk a Hermitage Múzeumba. Jajj, ez a hely nagyon tetszett nekem. Egy csomó festmény, váza, szobrok és az épület belülről… Csodálatosan szép volt. Annyit kulturálódtam 10-től fél 3-ig. És még így is azt mondhatom, hogy kevés volt az idő, mert csak a főbb dolgokat néztük meg. Volt egy idegenvezetőnk is, Elena, aki remekül beszélt angolul. Úgy értem a remekült, hogy hallottam más idegenvezetőket is ott mellettünk elég erős orosz akcentussal, vagy halkan beszélni. Elena hangosan és akcentust nélkül beszélt, még én is sok mindent megértettem belőle. Nem is gondoltam volna, hogy így szeretem a festményeket. Itt rengeteg volt és odáig voltam tőlük.

Fél 3-tól indult a katedrálisok látogatása. Ide nem jött mindenki, csak aki befizetett rá. Mi igen.

4 katedrálist néztünk meg. Holy Trinity cathedral, St. Nicolaus cathedral, St. Isaac cathedral, Cathedral on the Spilled Blood. Mindegyik bámulatosan szép volt. Az első kettőbe jártak is imádkozni, az utolsó kettő csak múzeumként működött már. Fényképéken láthatjátok őket, magukért beszélnek!

Innen vittek minket ki a hajóállomásra, ahol visszaadták az útleveleinket, amiket még a hotelszoba elfoglalásakor leadtunk és az óta sem kaptunk vissza. Az én nevemnél közölte velem Dmitry, a srác, aki az orosz kísérőnk volt, hogy milyen romantikus… már vártam, mikor kapok rá megjegyzést!

Az országból elmenni egyszerűbb volt, mint bejutni. Gyorsan ment az útlevél ellenőrzés, és már volt beszálló kártyánk is és országot elhagyó kártyánk is, szóval mindenféle papírunk volt már ahhoz, hogy mehessünk vissza Finnországba. Most a 4. emeleten kaptunk kabint a srácokkal. Ismét körül néztünk a hajón, amit eddig még nem láttunk. A második emeleti uszodát, edző termet, a 3. emelet voltak az autók, buszok, 5. 6. emeleten üzletek, feljebb éttermek, kávézók, bár, bolt, mozi. Másra hirtelen nem emlékszem. Mi visszavonultunk a helyünkre, és filmeztünk… Beállítottuk a telefonokat, hogy reggel még kiszállás előtt tudjunk menni a hajón reggelizni. A kiszállás 8-tól volt, mi 7-kor akartunk reggelizni.

Igen ám, de most jött az idő átállítással járó probléma. Finnországhoz képest +1 óra volt Oroszországban, de finnben visszaállították az órát és magyarban is. Szóval reggel óránként megszólalt egy telefon, mert nem egyeztettünk, melyik idő szerint kelünk. De nem voltunk egyedül a problémánkkal, mert a hajó recepciójánál többen is megkérdezték az óra állását. Micsoda időutazás…

Leszálltunk a hajóról, bemutattuk az útleveleinket és filóztunk, vajon merre lehet Helsinkiben a buszpályaudvar. Elindultunk, majd csak meglesz. Véletlenül, pont jó felé mentünk negyed 10 körül meg is lett. Egy pláza alá van építve, mint egy mélygarázs, de kicsit nekem a reptérre is hasonlított. Mozgólépcsővel mentünk le, ott volt középen egy váró, digitális menetrend tábla és két oldalt 30 kapu és csak akkor mehettünk ki a kapunk, ha megkezdődött a buszban a beszállás.

Csak Poriba volt közvetlen járat, Raumába jutáshoz át kellett szállnom Huittinenben. De itt jobb a rendszer, mert a buszon Raumába tudtam kérni a jegyemet és átszállásnál már csak meg kellett mutatni a sofőrnek.

3 órát utaztam együtt a fiúkkal, egyet egyedül. Forssában már nagyon nagy hó volt ismét, és hazafelé egyre több hó. Jajj! Hallottam én, hogy esett itthon a hó, de ennyi… Mikor leszálltam Raumában majdnem dobtam egy hátast a buszmegállóban, mert a hó ráfagyott a betonra én meg sportcipőben voltam… de megúsztam. Haza értem épségben!

Rögtön neki is álltam, hogy megírjam a blogom, de annyira fáradt voltam, hogy elaludtam. és hát ahogy nézem, jó, hogy hagytam neki még egy napot, mert nem lett rövid.

Amik még eszembe jutottak, de nem írtam bele:

• Igaz a mondás, miszerint annyian vannak, mint az oroszok! Rengetegen vannak!
• Nem láttam helyes orosz pasit, lányok, nem ide kell jönni, válogatni!
• Sok csinos lányt láttam, divatosak, szépek, fiúk, itt lehetne válogatni…
• Minden nő magas (nagyon magas) sarkú cipőt visel, de csak 1/3-a tud benne járni. A többi nagyon gáz.
• Ennyi limuzint még életemben nem láttam, mint amennyi itt volt. 20 percen belül láttam 6-ot, utána már nem is számoltam.
• Pénteken is, szombaton is, és főleg vasárnap is tartanak esküvőt, rengeteget láttam.
• Az egyik menyasszonynak bordó Angry Birds-ös csokra volt és bordó cipője a fehér ruhájához. A szörnyű gyenge kifejezés rá.
• Az időnk nagyon szép volt. Csak egyszer esett kicsit a hó. Este -5 fok is lehült, de napközben olyan 4 fok körül mozgott.
• Itt aztán olyan bundákat láttam… a bundákhoz néha ölebet is szorítottak…
• Az autósok nincsenek tekintettel a szabályokra, rosszabbak, mint Olaszországban, nem egyszer akartak elütni minket.
• Rengeteg hangos bemondós táblát a nyakán, hátán viselő ember volt az utcákon, nem tudtam megállapítani miket kiabálnak.
• Ennyi orosz rendőrt és biztonsági embert… és mindegyiknek mogorva arca volt.
• Sok-sok fekete nagy autót láttam, benne csúnya képű maffiózó kinézetű emberek ültek.
• Az oroszok nagyon szeretnek lopni, mindig figyelmeztettek minket, hogy nagyon szorítsuk a táskánkat! Örömmel közölhetem, mindenem meg van!
• Találtam az egyik katedrális előtt az utcán egy 2G SD kártyát. A srácok átnézték nekem és letöröltek róla mindent, ami volt rajta, azóta ez a kártya van a fényképezőmben! Vajon kire ütött ez a gyerek???
• Egy árva macskát nem láttam Szentpéterváron…

Úgy tűnik, nem sok képet tudok feltölteni az oldalamra, mert nem elég a tárhely vagy mi. Pedig tényleg sok képem van. Ki kell okoskodnom, mit csinálok ez után.

A mai napomról nem is lenne érdemes beszámolni, mert csak egy dolgot tettem: olvastam a Gárdonyi Géza regényt. Annyira olvastam, hogy be is fejeztem… Hopp 220 oldal… de ha egyszer annyira tetszett. Ajánlom mindenkinek az Ida regénye című könyvet!

Na jó, azért anyukám utasításait betartottam és ma is kimentem a levegőre. Sőt! Elmentem harisnyát venni, mert félek, Oroszország sem a melegebb országok közé sorolható és hát a későbbiekben sem árt, ha van. Találtam is. Az árán már nem is csodálkoztam. Itthon vagy 4 párat vennék belőle vagy talán még többet is…

Átnéztem az utazásra vonatkozó tájékoztatót is. Finnországhoz képest +1 óra, tehát hozzátok képest +2 óra. Ennyi időutazást egy éven belül… teljesen felborul a biológiám. Kaptunk még egy csomó jó tanácsot, hogy érdemes megtanulni néhány orosz szót, mondatot, mert jobban szeretik, ha az ő nyelvükön beszélünk. Szerintem ezzel küzdeni fogok, de a fiúk nyugtattak, hogy majd a hajón gyakoroljuk a szavakat. Én egyenlőre még ki se tudom olvasni őket, de a srácoknak van fonetikus leírásuk is. Mire haza megyek, lehet oroszul, finnül és angolul is meg fogok tudni szólalni! Bár nem garantálok semmit!

Most lassan 9 óra van nálunk és ülök a romjaimon, nem tudom, mit csomagoljak be, hogy ne legyen nehéz a táskám Helsinki városnézés közben, de közben minden legyen nálam, amire szükségem lehet hétfőig… A pakolásban már nagy vagyok, eddig bepakoltam, most már kifelé rakosgatom a dolgaimat, mert a próbálgatások alapján nehéz a táska.(Anya, Te vagy a mesterem)

Ma írtak a fiúk, hogy holnap vacsira valami halat csinálunk, de még nem tudjuk, milyen módon fogjuk elkészíteni, mondjak ötletet. Hát nem tudtam mondani semmit, mivel én balatoni lány vagyok, nem tenger melletti. Majd néznek valamit a neten és elkészítjük együtt. Ígérem, beszámolok, milyen lett. Remélem holnap jó idő lesz és tekerhetek 10 km-t Ytteri-re, Poriba a tengerpartra, majd vissza 10 km-t. Mit nekem 20 km, a nyári biciklistának. (remélem, még bírom)

Szóval azt mondhatom, végre megint történik valami! Nagyon izgatott vagyok a következő nap eseményei miatt! Igyekszem kismillió fényképet csinálni és mindent megjegyezni, hogy leírhassam Nektek. Legközelebb valószínűleg hétfőn adok hírt magamról, addig is, aki aggódna miattam, ne tegye, mert a srácok megígérték, hogy vigyáznak rám.

Puszi Mindenkinek! Még mindig nagyon hiányoztok!

(Majd megnézem Oroszországban mi a helyzet a macskákkal…)

Ismét egy hétfő távol az otthontól. Ilyenkor egy kicsit nehéz itt lenni, mikor tudom, hogy most mindannyian megint együtt vagytok otthon. Na, de majd ha haza megyek, úgyis jönnek az ünnepek, összejön újra a család.

Ma megint nem volt semmi dolgom, aktívan és passzívan pihengettem. Filmet néztem, olvastam, ebédet csináltam és persze elmentem a napi egészségügyi sétámra. De olyan hideg volt. Reggel -2 fok, és napközben is csak 4 fokig melegedett… Szerencsére még nem számolhatok be arról, hogy fáznék, mert a ruháim elég melegnek bizonyulnak és a szobámban is jól dolgozik a radiátor. Számítottam a mai hidegre, mert tegnap este már nagyon fájt a bal térdem és ez biztos jele annak, hogy jön a hideg. Jött is! De az én nyugalmamat még nem zavarta meg. Jajj, és séta közben láttam egy cicát is. Azt hiszem ez volt a 4. vagy az 5. Már olyan régen nem láttam itt macskát, hogy már nem is tudom hányadik…

Most már beszámolhatok arról, mivel szinte biztos, hogy csütörtökön elutazok Oroszországba, Szentpétervárra.

A fiúkkal befizettünk egy szervezett kirándulásra, ami október 25-29-ig tart. Csütörtök délután 5 órakor indul a nagy hajó Helsinkiből. Táncosok, Ti tudjátok, milyennel megyek, mert hasonló ahhoz a hajóhoz, amivel Szardíniára mentünk. És ha a foglalásunk tökéletesre sikerült, akkor egy kabinban utazhatok a srácokkal. Volt olyan félelmünk is, hogy nem, mert nemek szerint osztják be a kabinokat, de tegnap e-mailben lehetett megírni, kivel szeretnék egy szobában lenni. Az út 13 órás lesz, ennek nagy részét ugyebár éjszaka tesszük meg direkt azért, hogy több időnk legyen a szárazföldön nézelődni. A hajó kikötése után buszokkal visznek minket Szentpétervárra a szállásokra, ahol remélem, szintén élvezhetem a fiúk társaságát. És ott töltjük a hétvégét. Vasárnap este pedig indulás vissza, hétfőre itthon is vagyok! Nagyon izgalmas lesz, nagyon várom már!

És hogy olcsóbban ússzuk meg a nézelődést, csütörtökön jó korán elmegyünk Helsinkibe, hogy a hajó indulása előtt ott is körbe tudjunk nézni. Így nem kell még egyszer visszamenni Helsinkibe. Ez azt jelenti, hogy a hajnali 3.50-es busszal megyünk el. Ezért már szerdán elmegyek a fiúkhoz, hogy boldogítsam őket, és persze ne unatkozzanak, és onnan indulunk közösen. Ez tűnt izgalmasabb megoldásnak, mert persze én is tudnék Raumából Helsinkibe utazni, de 4,5 óra busz egyedül mégsem olyan izgi, mint ha együtt mennénk. Majd talán hazafelé nem teszek kitérőt Poriba, hanem egyenesen Raumába jövök. Ezt még nem döntöttem el.

Szerdán, ha jó idő lesz, vagy inkább úgy mondom, ha nem esik az eső, szereznek nekem Poriban bicajt és eltekerünk a híres tengerpartra Ytteri-re, ami kb. 10 km-re van a városközponttól. De mondta, hogy ha már egyszer ott vagyok, meg kell néznem. Most reméljük együtt a jó időt!

Egészen délelőttig azt hittem, megint egyedül töltöm a vasárnapot, mert a magyar fiúkák nem írtak, hogy jönnek. 10-kor szépen felkeltem, 12-ig elszórakoztam azzal, hogy hallgattam a Büszkeség és balítéletet. 12-kor szólt a telefonom. A fiúk hívtak, hogy úton vannak hozzám. Szuper! Társaságot kapok!

Kiballagtam eléjük a buszpályaudvarra és pontban 12.45-kor meg is érkeztek. Felkerekedtünk és megmutattam nekik a várost, a parkokat, a kis patakokat, sétáltunk az óváros utcácskáin, megnéztük a város templomait. Ők is azon a véleményen voltak, hogy Rauma sokkal szebb, mint Pori. Mikor már azt mondták, elég a város utcácskáiból, elindultunk hozzám, de előtte betértünk a Prizmába, hogy vegyünk bundás hozzávalókat. Úgy néz ki, ha együtt vagyunk, a legolcsóbb és a leg közkedveltebb kaja a bundás kenyér. Tehát mára is ez lett a menü. Lehet, mire haza megyek, rá sem tudok majd nézni a bundásra, de egyelőre még nincsenek ilyen gondjaim.

Miután megmutattam nekik kis lakrészemet, kiköltöztünk az egyik kiskonyhába bundást gyártani. Megettünk 2 csomag kenyeret… Majd visszajöttünk a szobámba beszélgetni. De azért ott motoszkált a fejembe, hogy csak el kéne vinni őket a nagy tóhoz, ahol annyira szeretek lenni. Fel is vetettem nekik az ötletet és rövid tanácskozás után bele egyeztek, hogy elsétáljunk.

4 órakor elindultunk, és akkor eszembe jutott, hogy ha már úgy is arra megyünk, megmutatom nekik a kacsáimat. Ezért visszaszaladtam kenyérért, hogy legalább kapjanak valamit enni, ha már látogatóba megyünk hozzájuk. Mondtam a srácoknak, hogy készüljenek fel arra, amint közelebb megyünk hozzájuk, elkezdenek felénk futni a kacsák. És tényleg! Alig értünk oda, már gyülekeztek a kis éhenkórászok. Kiosztottam a kenyereket a fiúknak és elszórtuk nekik kis gombócokban.

Tovább tereltem a kis társaságot a nagy tó felé. 20 percet sétáltunk, mire oda értünk. Kiakadtak mikor meglátták, hogy milyen nagy és hogy tényleg körbe akarom ezt sétálni… Ebből nem engedtem. Neki vágtunk. Az elején még annyira nem voltak elraggattatva, de később már láttam a lelkesedésüket, mert, ahogy távolabb és távolabb jutottunk a kiinduló ponttól, már tetszett nekik a hely. Kicsit nagy volt a sár, előző este esett, de ma szép idő volt, bár nem sütött a nap. Ettől függetlenül még mindig meg volt a helynek az a bizonyos varázsa. Végül csak azt mondták, hogy örülnek, hogy eljöttünk és körbe sétáltunk, mert tényleg szép hely.

Hazafelé ballagva ismét új, parkos útvonalon vezettem őket és megint az volt az általános vélemény, hogy Rauma szebb, mint Pori.

Visszatértünk a szobámba. Még volt fél óránk a buszuk indulásáig, így beszélgettünk még egy kicsit, majd kikísértem őket a buszmegállóba. Negyed 7-kor már kezdett besötétedni és ezzel egyenes arányban az én álmosságom is nőtt.

Amint visszatértem kis fészkembe, rögtön mentem fürdeni és most még annyi energiám van, hogy megírjam a blogomat. De itt helyben el tudnék aludni. Jó sokat sétáltunk ma, és jól el is fáradtam.

Van egy kedves lakótársam, aki éjjel fél 11 és 11 óra között szeret porszívózni… kedvesen gondolok rá most is, főleg, hogy én már negyed 10 körül el is aludtam. Ezek szerint tehát nem mentem el este sehova. Másnap reggel írt Ville, hogy voltam e bulizni, mert nem találkoztunk. Mondtam, hogy akár milyen vagány is vagyok, azt hiszem, máskor sem fogok neki indulni egyedül az éjszakának… ez talán érthető is… írtam a lányoknak, akiket itt megismertem, de mindenki gyakorlaton van másik városban, vagy haza mentek hétvégére… egyik sem lakik Raumában, csak hétköznap… hát így állok.

El kell mesélnem mit álmodtam. Próbán voltunk és ismét kecskés mesét tanultunk be, de most minden lány kecske volt és a fiúk voltak a katonák, de bő nadrágban. És vagy 120adszorra próbáltuk el, de még mindig szerettük és imádtunk kecskék lenni. Persze én szeretek katona is lenni… Alig várom, hogy ismét legyen Kecskekatonaság! HIÁNYOZTOK TÁNCOSOK!!!

Megint csak sikerült jól kipihennem magam. Fél 10-ig aludtam, majd én is kitakarítottam a szobámat. Szép napos idő volt és 3 fok délelőtt, majd később 7 fokra melegedett a hőmérséklet. Elbicajoztam a prizmába és bevásároltam hétvégre, egy vagyont hagytam ott, pedig nem sok mindent vettem… Finnország tényleg iszonyat drága ország a mi magyar pénztárcánkhoz képest. Igaz van a zsebembe némi ösztöndíj, de nagyon okosan kell beosztanom, hiszen még több mint egy hónapig itt leszek… és hát tervezek még egy s más programot, nem árt, ha marad még pénzem.

Ebédre Uncle Ben’s-es rízst csináltam. Tök vicces, mert úgy kell elkészíteni, hogy abban a zacskóban kell megfőzni a rizst, amiben adják, és így könnyű utána tányérba tenni. Vettem hozzá Uncle Ben’s-es currys szószt, fogalmam sincs milyet, ránézésre választottam. Nem mindenki tudja, hogy nem szeretem az édes kajákat, de most úgy néz ki jól választottam. Kis sóval egész jó volt, inkább savanyú hatása volt, mint édes. Aztán ebéd utáni pihi.

Még régebben letöltöttem a Büszkeség és balítéletet hangos könyvben, most azt hallgatom unalmas óráimban elnyúlva az ágyon.

De persze, mivel jó idő volt kint, elmentem levegőzni is. Tettem egy nagy kört a városban, nézegettem a kirakatokat, élveztem az óváros régies hangulatát… Bent a városközpontban sok-sok kiöltözött emberrel találkoztam, mindenki betért valamelyik étterembe. Nem tudom, milyen nap lehet ma… Az elmúlt 2 napban minden boltban és kirakatban zöld plakátok és lufik voltak kirakva. De nem gondolom, hogy ez valami kampány lett volna… vagy nem tudom…tényleg, mindenhol volt…

Visszaérve kis fészkembe, végre üresen találtam a mosógépet, így bepakoltam a mosógépbe az ágynemű huzatomat és felhúztam az otthonról hozottat. ÉS!!! Még mindig otthon illata van! Felbecsülhetetlen kincs és csodás érzés 7 hét távollét után!

Apa! Tudom, hogy ma volt a horgász verseny! Hogy boldogultál nélkülem? Ki volt a kis inasod? Remélem ügyeskedtél, mint mindig!

Ha hiszitek, ha nem, ma 12 fok volt nálunk. Ez nagy melegnek mondható, mert az elmúlt napokban csak 4-7 fok volt… és még eső előtt haza értem…

Délelőtt ismét nővédelem volt, rákszűrés, emlő vizsgálat és annak tanítása. 2 gyanús esetet is találtunk a 7 páciensből, akiket további vizsgálatokra küldtünk. Ebéd után pedig volt egy 16 hetes terhesünk, aki most hallotta először babája szívverését. Apuka is ott volt. Egymás kezét szorongatták és anyukának potyogtak a könnyei. Én is meghatódottam…

Ők voltak az utolsó páciensek, akiknél én is jelen voltam. Ezzel véget is ért a várandós gondozói központban való gyakorlatom. Itt tényleg nagyon szerettem lenni. Az itt dolgozók voltak a legszimpatikusabbak, legkedvesebbek velem, és persze szakmailag is az itteni dolgok kötöttek le legjobban.

Elköszöntem Ritvától és odaadtam neki a kis Unicumot és egy kis marcipán szívet. Örült neki, mondta, hogy majd este vacsora után megkóstolja… (én nem szeretem, de ez nem jelenti azt, hogy neki sem ízlik majd…)

Kitört a 2 hetes őszi szünetem. Délután ezt meg is ünnepeltem egy nagy alvással. Lakóotthonunkból ismét eltűntek hétvégre az emberek, nyugi van. Nem is bánom, hogy nem csapkodják az ajtókat.

Csak a takarító nénivel találkoztam, aki mindig csúnyán néz. Nem tudom miért, lezárta a zuhanyzós fürdőszobát… csak annyit tudtam lefordítani, hogy tilos használni a zuhanyt. Remek. A másik fürdőben meg kád van, na de megoldottam ott is a zuhanyzást.

Ma estére mondta Ville, hogy nagy sör party lesz. Írtam neki e-mailt, hogy mi hogy lesz, hol lesz, de még nem írt vissza. Ha nem kapok semmi választ, egymagam nem indulok neki egyedül a városnak, inkább itthon maradok. Ha ír, akkor elmegyek. De ezt majd holnap írom meg, hogy mi lett a vége…