Péntek-Hétfő
Az elmúlt napok emlékezetesek maradnak az életemben. Jártam Lappföldön és átléptem az északi sarkkör tengelyét, így ezt is elmondhatom már, hogy az északi sarkon is jártam!
Az egész úgy kezdődött, pénteken 2-ig dolgoztam a kórházban. Nem történt semmi említésre méltó, nagyon vártam, hogy végre vége legyen a munkaidőnek és mehessek. A busz negyed 3-kor indult. Reggel már összepakoltam a dolgaimat és nagytáskával mentem a kórházba, úgyhogy nem kellett már haza mennem, csak egyenesen az állomásra.
Poriba volt a találkozó a fiúkkal a vasútállomáson fél 4-kor. 4 órakor már aggódva hívtam őket, hogy merre vannak, mert a vonat 16.08-kor indult és ők még sehol… 16.05-kor megjöttek…
Felültünk a vonatra, hogy eljussunk Tamperébe. Csupán 2 és fél órácska volt az út. Tamperéből le a vonatról, fel a vonatra. A 2. vonaton már volt foglalva kabinunk. Nem is volt baj, mert Tamperéből Ouluba 6 és fél óra volt az út. Azt egymás között szenvedhettük végig. De jól szórakoztunk és sokat beszélgettünk.
Képzeljétek, itt úgy működnek a jegyellenőrzések, hogy a vett jegyen van egy kód, amit egy lézer fényes eszközzel beolvasnak. De ezt a kódot le tudja olvasni laptopról, ha neten rendeltük a jegyet, okos telefonról, ha SMS-ben, nekünk a nyomtatott lapunkról és a jegy automatából kapott jegyen lévőt is természetesen. Szóval nagyon modern volt.
Fél 12-re értünk Oluba. Onnan Balázs ismerte az utat a szállásadónkhoz, mivel augusztusban itt tanult. Egész kis csapat fogadott bennünket. Ott volt Anita, akit már ismertünk a Szentpétervári kirándulásból, Davor, aki igazából magyar, csak az apukája horvát, Dani, aki Dániában tanul, csak onnan átjött Erasmussal Finnországba és Rajmi, aki itt tanult, de már végzett és állást kapott, szóval maradt. Mind 3 fiú építész. A hely ahol voltunk, pedig az építészek klubja volt. Lent volt egy nagy közös helyiség és egy konyha, a pince szinten egy szauna 3 zuhanyzó és mosdók. És az emeleten volt berendezve egy kis lakórész, néhány matrac egy kanapé, egy dohányzó asztal és néhány szék. Itt lakik Davor. Ő vigyáz a házra és cserébe viszonylag olcsón kapott szállást.
Hiába vagyunk messze az otthontól, azért összegyűlt 8 magyar fiatal… hajnali 3ig beszélgettünk, majd Rajmi kivételével mindannyian ott aludtunk. Kicsit szűkös volt a hely, de összehúztuk magunkat.
Reggel 7 órakor Viktorral és Csabával kilopakodtunk, mert ismét ment a vonat, amit majdnem lekéstünk. Mire megtaláltuk a jegy automatát, 2 perc volt indulásig. De a futás néha segít, a rohanás meg még jobban, éppen, hogy elértük a Rovaniemibe induló vonatot. Megint 2 és fél óra vonatozás. Ezt nagyjából sikerült átaludnom. Mikor felébredtem, már kivilágosodott és havas volt a táj, Lappföldön jártunk.
Nem volt sokkal hidegebb, mit itt Raumában, de azért lehetett érezni a különbséget. Leszálltunk a vonatról, a váróteremben elkezdtük böngészni a térképet, hogy merre is kell mennünk. Mellettünk egy fiatal magyar pár állt, ők is térképetnézegették. Aztán szóba elegyedtünk velük. Ők is a Mikuláshoz jöttek.
A Mikulás faluhoz a 8-as busz indult, majd 9 km-en keresztül meg sem állt. És egyszer csak ott voltunk, a megannyi km után. Sok-sok lappföldi fa házikó és mind ki volt világítva. Beljebb nagy kivilágított fenyőfák, középen egy nagy karácsonyfa, tele minden féle nemzeti zászlóval. A magyar zászlót egyből kiszúrtuk. Meg volt jelölve az északi sark határ vonala is. Jelentem, átléptem. Többször is…
A Mikulás háza volt a legnagyobb. Beléptünk. Először csak ajándék boltokat láttunk. Aztán beljebb tereltek minket még egy fa ajtón. De olyan fa ajtón, mint amilyen átvisz minket a valóságból a mesébe. Egy darabig sétáltunk befelé. Olyan helyen mentünk keresztül, mint amilyen a szellem kastélyokban van, tudjátok egy sötét folyosó és mindenféle hatás ér. Fények, bábuk, hangok… Csak ez nem volt félelmetes, hanem olyan meseszerű volt. A folyosó végén pedig egy lépcső vezetett felfelé. Ahogy mentünk felfelé, a terem közepén fedeztem fel, mintha egy hatalmas régi falióra belsejében járnánk. Felül ott ment körbe szabályszerűen a hatalmas fogas kerék. És alatta volt a Mikulás szobája berendezve. Kivártuk a sorunkat, kb. egy fél órát, mert elég gyorsan haladt. Egy manónak öltözött srác engedett be minket a Mikuláshoz. Lepakoltuk a táskákat, kabátokat és odaültünk mellé. Kérdezte honnan jöttünk, és miután megtudta, hogy Magyarországról, rögtön betájolta, kérdezte, hogy azon belül honnan. Majd készíttettünk egy fényképet közösen. Magyarul köszönte meg és boldog ünnepeket kívánt. Olyan kis aranyos volt.
Körülnéztünk Rovaniemiben is. Azon kívül, hogy ott szinte mindent hó borított, kint voltak a karácsonyi fények is az utcán, valamint a központban egy hatalmas karácsonyfa, karácsonyi zene… Megnéztük Rovaniemi híres hídját, méghozzá sötétben, ugyanis ott már 2 körül sötétedett. Elcsúszkáltunk még a városban (mindenhol jeges-vizes volt az út). És hogy folytassuk a szokásunkat, ebédre ismét kebabot ettünk. Egészen vasárnapig azt hittük ez a kebab viszi el a pálmát…
10 óra után értünk vissza a többiekhez Ouluba. És megint 3-ig ment a csevegés.
Vasárnap alkalmunk nyílt megnézni Oulut. Szép kis város, de Raumánál nem szebb.(Nem vagyok elfogult…) Elsétáltunk a tengerpartra is. Nem nyújtott olyan látványt, mint kellett volna, mert épp építkezés folyt rajta, de azért hasonlított a mediterrán országok tengerpartjához, már ami a homokos partot illeti.
Ebédül itt is kebabot ettünk, de csak mert nem akartuk megszakítani a szokást, hogy ha megnézünk egy várost, akkor mindig kebabot eszünk, másrészt, vagy ezt lehet kapni, vagy kínai kaját, vagy marad a MCDonald’s, valamint a konkurenciája a Hesburger. Tehát akkor egyértelműen kebab… Ráadásul ajánlották is, mert nem csak egy tál kebabot kaptunk, hanem előtte valami főzeléket is, ami legjobban a sárgaborsó főzelékre hasonlított, de nagyon finom volt. Másrészt frissen kemencében sütött lepényt is hoztak. Azt hiszem, mostanában nem eszek több kebabot, de az utolsó volt a legjobb. Árban viszont megegyezett az előzőekkel.
A vonatunk 11. 15-kor indult haza. 6 órát utaztunk haza, ebből kb. az utolsó kettőt sikerült átaludnom. 5.15-kor szálltunk le Tamperében és még volt egy kis időnk kószálni a városban, mert a srácok busza egy óra múlva indult, az enyém pedig 1 óra 15 perc múlva. Igen! Ott hagytak engem egyedül a sötétben… Na jó, csak negyed órával előbb ment a buszuk… És ők már 8-ra haza értek, és elvileg nem mentek be a suliba. Én pedig negyed 10-re értem haza, de egyszer át kellett szállnom és majdnem fent maradtam a buszon, mert elaludtam. Akkor ébredtem fel, mikor a megfelelő állomáson épp megállt a busz. De lejutottam…
A fiúknak nem kellett suliba menniük, nekem viszont 1-re kellett bemennem, dolgozni… Nem volt könnyű 8 óra néhány össze-visszaalvás után.