Hétfő-Szerda

2012.11.21 22:11

Bocsánat az elmaradásért, de egyszerűen nem jutott időm a bejegyzésekre. Mióta haza jöttem a hétvégi kirándulásból, mindig délelőttől estig voltam a kórházban, munka előtt pedig intéztem az egyéb ügyeket, mint bevásárlás és a papírmunka. Ismét aktuálissá vált Pirkko tanárom látogatása és el kellet készítenem a papírokat, amiket mindig megnéz. De ez nem olyan egyszerű angolul, szóval ezt fordítgattam, mikor volt egy kis időm…

A kórházi elfoglaltságomról még mindig csak jókat tudok mondani, nagyon izgalmas dolgokat csinálok. Napról napra több mindent tanulok meg és egyedül is rám mernek már bízni feladatokat. Például egy subcután injekció beadásához már nem is jönnek velem. Gyógyszerelést is össze tudok állítani orvosi lista után, persze ezt sosem csinálom egyedül, de nem kell sok segítség. Automatikusan tudok asszisztálni a különböző tevékenységeknél, mert tudom, mi hogy működik. Papír munkát is végeztem, persze csak ahol nem kellett finnül írni, csak latinul, vagy csak eredményeket.

És! Megtanultam pillanatok alatt gumikesztyűbe bújni, persze csak a megfelelő méretbe. Ezt fontos volt megtanulni, mert sokszor 2 pillanat alatt kell segíteni.

Van egy néni az osztályon, aki nagyon szeret, kivirul, mikor meglát. Mindig megdicséri a fülbevalóimat, amiket viselek, sőt az egyikre azt mondta, ha egyszer kifúratja a fülét, ilyet fog bele tenni. A néni 84 éves. Szellemileg már nincs a toppon, olyan, mint egy kisgyerek, de annyira aranyos. Szeretek hozzá bejárni, mert mindig úgy örül nekem. Sajnos nem értem, amit mond, mindig fordítgatni kell, de őt ez nem zavarja, mindig meséli nekem a dolgait.

Haza engedték Kerttut, az idős nénit, aki idő közben 94 éves lett és régi bútordarab volt az osztályon, azt hiszem 15 napot töltött bent. Sokszor emlegetjük…

Elég sok beteggel tudtam az elmúlt napokban beszélgetni, többen is tudtak angolul. Reklámoztam Magyarországot. Többen már jártak is Budapesten, nagyon tetszett neki a főváros, csak szépeket mondtak róla. Hát igen! Nem mintha nem lennék elfogult, de Magyarország, az Magyarország!