Vasárnap
Egészen délelőttig azt hittem, megint egyedül töltöm a vasárnapot, mert a magyar fiúkák nem írtak, hogy jönnek. 10-kor szépen felkeltem, 12-ig elszórakoztam azzal, hogy hallgattam a Büszkeség és balítéletet. 12-kor szólt a telefonom. A fiúk hívtak, hogy úton vannak hozzám. Szuper! Társaságot kapok!
Kiballagtam eléjük a buszpályaudvarra és pontban 12.45-kor meg is érkeztek. Felkerekedtünk és megmutattam nekik a várost, a parkokat, a kis patakokat, sétáltunk az óváros utcácskáin, megnéztük a város templomait. Ők is azon a véleményen voltak, hogy Rauma sokkal szebb, mint Pori. Mikor már azt mondták, elég a város utcácskáiból, elindultunk hozzám, de előtte betértünk a Prizmába, hogy vegyünk bundás hozzávalókat. Úgy néz ki, ha együtt vagyunk, a legolcsóbb és a leg közkedveltebb kaja a bundás kenyér. Tehát mára is ez lett a menü. Lehet, mire haza megyek, rá sem tudok majd nézni a bundásra, de egyelőre még nincsenek ilyen gondjaim.
Miután megmutattam nekik kis lakrészemet, kiköltöztünk az egyik kiskonyhába bundást gyártani. Megettünk 2 csomag kenyeret… Majd visszajöttünk a szobámba beszélgetni. De azért ott motoszkált a fejembe, hogy csak el kéne vinni őket a nagy tóhoz, ahol annyira szeretek lenni. Fel is vetettem nekik az ötletet és rövid tanácskozás után bele egyeztek, hogy elsétáljunk.
4 órakor elindultunk, és akkor eszembe jutott, hogy ha már úgy is arra megyünk, megmutatom nekik a kacsáimat. Ezért visszaszaladtam kenyérért, hogy legalább kapjanak valamit enni, ha már látogatóba megyünk hozzájuk. Mondtam a srácoknak, hogy készüljenek fel arra, amint közelebb megyünk hozzájuk, elkezdenek felénk futni a kacsák. És tényleg! Alig értünk oda, már gyülekeztek a kis éhenkórászok. Kiosztottam a kenyereket a fiúknak és elszórtuk nekik kis gombócokban.
Tovább tereltem a kis társaságot a nagy tó felé. 20 percet sétáltunk, mire oda értünk. Kiakadtak mikor meglátták, hogy milyen nagy és hogy tényleg körbe akarom ezt sétálni… Ebből nem engedtem. Neki vágtunk. Az elején még annyira nem voltak elraggattatva, de később már láttam a lelkesedésüket, mert, ahogy távolabb és távolabb jutottunk a kiinduló ponttól, már tetszett nekik a hely. Kicsit nagy volt a sár, előző este esett, de ma szép idő volt, bár nem sütött a nap. Ettől függetlenül még mindig meg volt a helynek az a bizonyos varázsa. Végül csak azt mondták, hogy örülnek, hogy eljöttünk és körbe sétáltunk, mert tényleg szép hely.
Hazafelé ballagva ismét új, parkos útvonalon vezettem őket és megint az volt az általános vélemény, hogy Rauma szebb, mint Pori.
Visszatértünk a szobámba. Még volt fél óránk a buszuk indulásáig, így beszélgettünk még egy kicsit, majd kikísértem őket a buszmegállóba. Negyed 7-kor már kezdett besötétedni és ezzel egyenes arányban az én álmosságom is nőtt.
Amint visszatértem kis fészkembe, rögtön mentem fürdeni és most még annyi energiám van, hogy megírjam a blogomat. De itt helyben el tudnék aludni. Jó sokat sétáltunk ma, és jól el is fáradtam.