Szerda-Hétfő (utazás miatt sok nap együtt)
Kedves Mindenki, aki olvassa a blogomat! Örömmel közölhetem, hogy visszatértem ama utazásból, amelyre múlthéten készültem, vagyis Szentpétervárról. Megpróbálkozok azzal a küzdelmes feladattal, hogy leírom Nektek, mi történt velem kedd óta! Nem lesz egyszerű, lehet egyszerre nem is sikerül!
Szerdán irány Poriba a srácokhoz, hogy együtt töltsük az indulás előtti napot is! Direkt nem mentem a hajnali fél 10-es busszal, nehogy 11-kor kelljen felkelniük, mert akkor lehet morcosak lettek volna, ezért a fél 11-es buszt választottam, amivel 12-re értem hozzájuk. 3-ból 1 fiú még aludt, mikor megérkeztem. De, nem sokáig, erről személyesen gondoskodtam! Sajnos, az idő nem volt kedvező, hogy elbicajozzunk Ytterire, a híres tengerpartra, helyette elmentünk vásárolni a Prizmába. A fejünkbe vettük, hogy halat készítünk valamilyen formában. Vettünk is lazacot, amelyet „gondolom formán” készítettünk el. Só, bors, citrom a tetejére, és zsupsz, be a sütőbe. Hozzá csináltunk lila hagymás, majonézes krumpli salátát. Nagyon jól sikerült! Tettem fel róla képet!
Esti programként kitaláltuk, hogy bemegyünk a belvárosba billiárdozni. Csak kicsit messze volt a szórakozóhely, és nem voltak hajlandóak gyalogolni, hanem bicajjal. Beleegyeztem és helyet kaptam hátul az egyiken és várost nézhettem, míg tekertek. Mondjuk elég hideg volt, -5 fok körül, úgyhogy kicsit fagytam csak a biciklihez, nem nagyon. Na jó, nagyon… A billiárdos helyen kibéreltünk egy asztalt, majd megmutattam mennyire tudok játszani. Kiderült, még mindig nem nagyon. Nem baj, jól szórakoztunk, amíg meg nem jelent 2 finn srác, akiket Balázs, az egyik legényünk ismert valahonnan, és oda nem csoportosultak hozzánk. Saját dákóval rendelkeztek, nem véletlenül… profik voltak… az egyik, akit Mikko-nak hívtak beállt hozzánk játszani, bár nem volt túl jó a dolog, mert így 5-en lettünk és így valaki mindig kimaradt. Érdekes, én szinte sosem… pedig ajánlgattam, de tiltakoztak… 10 óra volt, hogy visszamentünk a koliba és leültünk vacsizni. Én gondoltam rá, hogy lefekszem aludni 2-ig, de a srácok szerint, nem volt érdemes. Végül is fent maradtunk az indulásig, ami 2.45-kor történt meg. Cipeltük a „kis” utazó táskáinkat be a városközpontban lévő buszpálya udvarra. 3.50-kor indult a busz Helsinkibe. 4 órás útból kb. 2 órát sikerült aludnom (nem megy nekem a buszon alvás), a maradék időt elnézelődtem, bár sötét volt mindenhol. Azt azlrt hozzá teszem, hogy ez volt minden alvásom az előző reggelhez képest a következő estéig. Forssába érve már egy kis havat is találtunk, de csak ott.
Helsinkibe még sötétbe értünk be és fogalmunk sem volt, hol szálljunk le, mert a végállomás a reptér volt, oda meg csak nem akartunk elmenni. Találomra megnyomtuk a gombot és hagytuk, had menjen tovább nélkülünk a busz. Balázs már járt erre, kb. tudta, merre van a vasút állomás. És ahol vasút van, térkép is van. Gondoltam én! Elindultunk szerencsére a jó irányba. Egy parkon át vezetett az utunk. Hiába volt sötét, már egy csomó ember járkált és főleg biciklizett arra! Ahogy világosodott, előkerült a vasút állomás és térképet is találtunk. Innen már gyerekjátéknak tűnt megnézni Helsinki főbb helyeit, ami útba esett a hajóállomás felé, mert az volt a végső cél, hogy oda eljussunk fél 5-re. Találtunk néhány templomot, teret, operát, majd kilyukadtunk a tengerparton, ahol csak mentünk és fényképeztünk (és cipeltük a táskákat). 3 óra körül megláttuk a hajót, tudtuk, hova kell menni, tehát nyugodt szívvel kereshettünk magunknak helyet, ahol meg tudtunk ebédelni. Ismét egy kebabosnál kötöttünk ki, azok olcsóbbak, finomak és laktatóak! Teli pocakkal, irány a hajó!
Kb. olyan nagy volt, mint amivel Szardíniára is mentünk, de a fedélzetre jutás nem volt olyan egyszerű. Végig álltunk egy sort, hogy becsekkoljunk és kapjunk az útlevelünkbe pecsétet. De az útlevelet nem adták vissza, átküldtek egy másik sorba, ami 2 km hosszú volt, hogy majd ott. Jah, legalább 4 vagy 5 ilyen km-es sor állt egymás mellett. Mindenki fiatal és a legtöbben angolul beszéltek. Cserediákok sokasága… az utazás szervezőknek leadtuk a papírjainkat és egyeztettük a részleteket: ki milyen programban akart részt venni a kirándulás során és ez által soroltak minket csoportokba. Open trip volt a miénk, tehát ezek után mindig az ilyen feliratú dolgokat kellett keresnünk. Kitöltöttünk mindent, de még mindig nem kaptuk vissza az útleveleinket! És mások sem. Vagy 1 órát várakoztunk nagyon sokan a passportokra. Ez alatt olyanná vált a terem és a folyosó, mint valami menekült tábor. Mindenki feküdt, vagy ült a táskáján vagy amellett. Viccesen nézett ki. Mintha valami buli után lettünk volna már, pedig még csak most indultunk. Aztán szivárogtak vissza az útlevelek. Azért tartott ilyen sokáig az elvétel, mert mindenkinek nyomtattak vízum papírt, kártyákat, amiket le kellett adnunk egy határ kapunál és boarding card-ot, amivel a kabinunkba jutottunk a hajón. Mindez nem kis munka lehetett annyi embernek és persze nekünk nem kevés idő, míg kiálltuk a kacskaringós sorokat és végre felszállhattunk a hajóra. Eredetileg 19.00-kor lett volna az indulás, ehhez képest 20.20 körül indult el a hajó, nevén nevezve Princess Maria.
A 9 emeletből mi a 6.-on kaptunk kabint, 4 ágyas kis helység volt, aztán körül néztünk a hajón. Lecsekkoltuk a hajón lévő olcsó boltot, ahol rengeteg édesség, alkohol, cigaretta, parfüm és egyéb hasonló dolgok voltak olcsóbban, mint Finnországban és Oroszországban. Mondanom sem kell, egy egyetemistákkal teli hajón az alkohol fogyott a legjobban! Szinte mindenki, aki bement, valami olyasmivel jött ki! Mi is… Megkóstolgattuk az orosz vodkát! Csináltunk pár fotót a fedélzeten is, de nagyon hideg volt fent és fújt a szél, nem lehetett kint sokáig lennünk.
Kicsit oda voltunk már, mert az éjszakai 2 óra alvás a buszon, nem minősült pihentető alvásnak, úgyhogy kókadoztunk. Azt nem mondom, hogy hamar aludni mentünk, mert azért elszórakoztunk 4en abban a kis kabinban, ment a hülyeség rendesen, de azért úgy 2 felé azt hiszem elcsendesedtünk.
Reggel, orosz idő szerint 10-kor volt a megérkezés, tehát volt még idő reggelizni. A 8. szinten volt az étkezde, 10 euró/fő. Program szerint nem nagyon lett volna máshol időnk kajálni, ezért befizettünk és nem bántuk meg. Svédasztal volt, tele finomsággal. Megpróbálom összeszedni mi mindent lehetett választani: sült szalonna, mini virsli, tojás rántotta, tükör tojás, baba valami szószban, hal, saláta, mini répa,paradicsom, szalámi, sonka, felvágottak, sajt, valami pépes cucc, amit nem ismertem fel, müzli vagy 4 féle, gyümölcsök (erdei gyümölcs keverék, sárga dinnye, görög dinnye, ananász, alma), joghurtok, péksütemény vagy 4 féle, és kenyér is vagy 4 féle, kávé, tea, almalé, narancslé… Több dologra hirtelen nem emlékszem, de biztos volt még más is.
Kiadós reggeli után összerámoltunk a kis kabinunkban, ami nem volt egyszerű feladat, mert olyan pici volt, alig tudtunk benne mozogni, és mentünk a kijárat felé, mert megkezdődött a kiszállás. Hát! A 4. szinten volt a kijárat, de a 6. szintig állt a sor, szóval várakoztunk egy csomó időt, mire kijutottunk. Kint meg még rosszabb volt a helyzet, mert ott is sorakozott a tömeg. 2 irányba kacskaringós hosszú sor állt az útlevél ellenőrzők felé, mert ugyebár nem engednek ám csak úgy be az országba. Végre én is bejutottam a kapuba. Föl-le tekintett a nőszemély az arcomra, az útlevelemre, megint rám, aztán a számítógépre. Elvette az országban tartózkodó engedélyemet, meg a vízum papírt. Bonyolult volt, de bejutottam Oroszországba és a többiek is.
Ott találtuk magunkat az orosz hajóállomáson, ahol minden cirill betűkkel volt írva, szörnyű, hogy nem értettem őket. Későbbiekben Csaba tanítgatott, melyik betűt, hogy kell kiolvasni, de csak addig jutottam el, hogy a P az R betű és a C az S (vagy ilyesmi…) Rengeteg busz várakozott kint, mienk volt a 8-as számú Open trip. Beültünk leghátra a hátcsó 4 ülésre.
Program szerint megmutogatták nekünk a várost, néhány épületet buszból és néha ki is szállhattunk. Megnéztük a Péter és Pál erődöt, az Aurora csatahajót és még egy csomó mindent, amit fényképeken láthattok majd, csak nem tudom már miket, mert angolul mondták, és nem nagyon tudtam lefordítani őket.
Láthattok majd egy macit is, akivel lehetett fényképezkedni. Be volt tanítva, hogy üljön a kis széken és cumisüvegből igyon gyümölcslevet. Ha kifogyott az üvege, felállt, kapott másikat, visszaült. Szegény maci, egésznap itta a cukros löttyét és ült a kis széken.
A másik kedvencem, amit még megemlítenék, az a Snickers csoki reklám volt, ami tele volt mókusokkal. Majd meglátjátok a fényképeken, tök édi volt!
Délután 4-ig nézelődtünk a városban, majd elvittek minket a hotelunkba. Ibis Hotel! Ketten kaptunk egy szobát, tehát egyik fiú a szobatársam lett. Birtokba vettük a 344-es szobácskát!
Aztán elmentünk kicsit körülnézni a városba. Még volt egy kis szabadidőnk az esti programig, ami éjszakai hajókázás volt a kis csatornákon és folyón. Csináltam itt is sok fényképet, ne aggódjatok, minden dokumentálva van.
A hajókázás szupi volt, inkább szórakozásnak mondanám, mint városnéző túrának. Rögtön kiosztottak egy csomó üveg pezsgőt és maxira tekerték a zene hangerejét. Így utazgattunk egy órán keresztül. Egy hajóra kerültünk másik 3 magyar cserediákkal. Anita, aki Ouluban tanul médiát, 26 éves, nem néz ki annyinak és a fiúk szerint Judit feje van, ezért ők csak Juditnak hívták. Krisztián, aki 24 éves Helsinkiben tanul villamos mérnöknek (azt hiszem ezt mondta), és Tamás, akiről csak annyit tudok elmondani, hogy mindig a társaság középpontja, egy igazi „állat”. Vele nem beszélgettünk sokat, a másik kettővel inkább.
A túra végeztével visszavittek minket a hotelba. Ott összegyűltünk az egyik szobában és kóstolgattuk az orosz vodkát. Szerintem a finn finomabb… 2 körül a társaság oszolni kezdett, mi is visszamentünk a szobánkba. Még fel voltam pörögve, ezért az alvás még nem tűnt jó programnak. Neki álltunk filmet nézni, Csabinál volt laptop. Végre láthattam az Amerikai pite 7. részét. Nekem nagyon tetszett!
Új nap virradt, szombat reggel. Ismét svédasztalos reggeli várt minket a szálloda éttermében. Hasonló finomságokkal, mint a hajón. Ezt már nem sorolom fel, de tényleg minden volt.
Szombatra nem kértünk magunknak programot, inkább csináltunk. Várost néztünk négyesben. Elmentünk pénzt váltani. Első körben a fiúk, mert én ügyesen otthon hagytam a kis pénztárcámat. Majd másodszorra én is sorra kerültem. Következőek voltak a tapasztalataim: a pénzváltó bank előtt álltunk, néztük az árfolyamokat, mire kijött egy biztonsági őr, hogy váltani akarunk? Igen. Akkor menjünk be. Bent sok ember volt kis helyen, az őr intett, hogy menjek be azon az ajtón, amit központilag nyitottak ki nekem. Beléptem, ott még 2 őr várt, akik ott sétálgattak a kis folyosón. Onnan megint betereltek egy kis helyiségbe, ahol egy üvegablak mögött egy nő ült. Átadtam a „szajrét”, ő is nekem a megfelelő mennyiségű rubelt. Kifelé menet, az ő kikísért az ajtón, majd kimentem az utcára. Akkor tűnt fel, hogy az épület előtt a parkolónál is ál egy őr. Ez aztán a biztonság. Csupán 4 őrrel találkoztam egy icipici bankban. Nem baj, volt pénzem végre.
Délután gondoltuk, keresünk egy éttermet, ami nem túl drága és ahol viszonylag tudjuk, mit eszünk. Nem volt egyszerű a feladat. Találtunk egy rakat kínai kajáldát, de olyat, ahova mi mentünk volna, olyat nem nagyon. Végül valami kenyértésztába csavart zöldséges, husis valamit ettünk, de ezt sem volt egyszerű megrendelni, mert nem beszéltek angolul. Egy csajszit kértünk meg, hogy tolmácsoljon nekünk. Mikor mondtuk, honnan jöttünk, teljesen oda volt, hogy el szívesen megnézné Magyarországot!
Hazafelé betértünk a nagy plázába, ami tényleg marha nagy volt. Sokkal nagyobb, mint akármelyik otthoni. Aranyozott volt minden. Nagyon orosz stílusa volt. Rengeteg üzlet, jajj úgy be tudtam volna vásárolni magamnak és nektek is!
Vettünk a szupermarketben vodkát, meg ami még kellhetett estére. Finnországhoz képest itt minden sokkal olcsóbb, úgyhogy bevásároltunk a következő hétvégei bulira is. Visszamentünk a hotelbe és összeültünk négyesben filmet nézni pihenésképpen. Már nem tudom a címét, de valami tuti jó film volt. Én úgy gondoltam, hogy este még kimegyünk a városba sétálni és nézelődni, de a fiúk majdnem nem gondolták úgy. Végül én győztem. Ki is mentünk, mondván csak egy órára. 2 lett belőle, mert eltévedtünk. Olyan helyeket jártunk be… nem éppen a központot… de azért visszataláltunk.
Kis hóesésről is beszámolhatok Szentpéterváron, de nem sokról, éppen csak, hogy szállíngózott.
Kis iszogatás, Anita is átjött beszélgetni. Aztán nem húztuk tovább a lefekvést, mert másnapra szervezett programban kellett részt vennünk.
Ez volt az a vasárnap, amikor éjjel átállították az órát Magyarországon és Finnországban, de nem Oroszországban. Mi jókor keltünk Csabival, megbeszéltek szerint 9-kor kellett volna találkoznunk a másik 2 fiúval a reggelinél, de nem voltak ott. Megreggeliztünk, aztán felmentünk a szobába. Gyanítottam, hogy a srácok elaludtak, de sokáig nem alhattak, mert 10-kor ki kellett jelentkezni a hotelból, és indultak a buszok. 9.40-kor kopogok a 242-es szoba ajtaján, reméltem, hogy nem nyitnak ajtót a fiúk, mert épp reggeliznek, de kis idő múlva nyílt az ajtó. Balázs ágyban, Viktor is még pizsamában… közöltem velük, hogy itt nem kell visszaállítani az órát és van 20 percük, hogy összeszedjék magukat.
10-kor kicsekkoltunk és beültünk a 8-as buszba. Mentünk a Hermitage Múzeumba. Jajj, ez a hely nagyon tetszett nekem. Egy csomó festmény, váza, szobrok és az épület belülről… Csodálatosan szép volt. Annyit kulturálódtam 10-től fél 3-ig. És még így is azt mondhatom, hogy kevés volt az idő, mert csak a főbb dolgokat néztük meg. Volt egy idegenvezetőnk is, Elena, aki remekül beszélt angolul. Úgy értem a remekült, hogy hallottam más idegenvezetőket is ott mellettünk elég erős orosz akcentussal, vagy halkan beszélni. Elena hangosan és akcentust nélkül beszélt, még én is sok mindent megértettem belőle. Nem is gondoltam volna, hogy így szeretem a festményeket. Itt rengeteg volt és odáig voltam tőlük.
Fél 3-tól indult a katedrálisok látogatása. Ide nem jött mindenki, csak aki befizetett rá. Mi igen.
4 katedrálist néztünk meg. Holy Trinity cathedral, St. Nicolaus cathedral, St. Isaac cathedral, Cathedral on the Spilled Blood. Mindegyik bámulatosan szép volt. Az első kettőbe jártak is imádkozni, az utolsó kettő csak múzeumként működött már. Fényképéken láthatjátok őket, magukért beszélnek!
Innen vittek minket ki a hajóállomásra, ahol visszaadták az útleveleinket, amiket még a hotelszoba elfoglalásakor leadtunk és az óta sem kaptunk vissza. Az én nevemnél közölte velem Dmitry, a srác, aki az orosz kísérőnk volt, hogy milyen romantikus… már vártam, mikor kapok rá megjegyzést!
Az országból elmenni egyszerűbb volt, mint bejutni. Gyorsan ment az útlevél ellenőrzés, és már volt beszálló kártyánk is és országot elhagyó kártyánk is, szóval mindenféle papírunk volt már ahhoz, hogy mehessünk vissza Finnországba. Most a 4. emeleten kaptunk kabint a srácokkal. Ismét körül néztünk a hajón, amit eddig még nem láttunk. A második emeleti uszodát, edző termet, a 3. emelet voltak az autók, buszok, 5. 6. emeleten üzletek, feljebb éttermek, kávézók, bár, bolt, mozi. Másra hirtelen nem emlékszem. Mi visszavonultunk a helyünkre, és filmeztünk… Beállítottuk a telefonokat, hogy reggel még kiszállás előtt tudjunk menni a hajón reggelizni. A kiszállás 8-tól volt, mi 7-kor akartunk reggelizni.
Igen ám, de most jött az idő átállítással járó probléma. Finnországhoz képest +1 óra volt Oroszországban, de finnben visszaállították az órát és magyarban is. Szóval reggel óránként megszólalt egy telefon, mert nem egyeztettünk, melyik idő szerint kelünk. De nem voltunk egyedül a problémánkkal, mert a hajó recepciójánál többen is megkérdezték az óra állását. Micsoda időutazás…
Leszálltunk a hajóról, bemutattuk az útleveleinket és filóztunk, vajon merre lehet Helsinkiben a buszpályaudvar. Elindultunk, majd csak meglesz. Véletlenül, pont jó felé mentünk negyed 10 körül meg is lett. Egy pláza alá van építve, mint egy mélygarázs, de kicsit nekem a reptérre is hasonlított. Mozgólépcsővel mentünk le, ott volt középen egy váró, digitális menetrend tábla és két oldalt 30 kapu és csak akkor mehettünk ki a kapunk, ha megkezdődött a buszban a beszállás.
Csak Poriba volt közvetlen járat, Raumába jutáshoz át kellett szállnom Huittinenben. De itt jobb a rendszer, mert a buszon Raumába tudtam kérni a jegyemet és átszállásnál már csak meg kellett mutatni a sofőrnek.
3 órát utaztam együtt a fiúkkal, egyet egyedül. Forssában már nagyon nagy hó volt ismét, és hazafelé egyre több hó. Jajj! Hallottam én, hogy esett itthon a hó, de ennyi… Mikor leszálltam Raumában majdnem dobtam egy hátast a buszmegállóban, mert a hó ráfagyott a betonra én meg sportcipőben voltam… de megúsztam. Haza értem épségben!
Rögtön neki is álltam, hogy megírjam a blogom, de annyira fáradt voltam, hogy elaludtam. és hát ahogy nézem, jó, hogy hagytam neki még egy napot, mert nem lett rövid.
Amik még eszembe jutottak, de nem írtam bele:
- Igaz a mondás, miszerint annyian vannak, mint az oroszok! Rengetegen vannak!
- Nem láttam helyes orosz pasit, lányok, nem ide kell jönni, válogatni!
- Sok csinos lányt láttam, divatosak, szépek, fiúk, itt lehetne válogatni…
- Minden nő magas (nagyon magas) sarkú cipőt visel, de csak 1/3-a tud benne járni. A többi nagyon gáz.
- Ennyi limuzint még életemben nem láttam, mint amennyi itt volt. 20 percen belül láttam 6-ot, utána már nem is számoltam.
- Pénteken is, szombaton is, és főleg vasárnap is tartanak esküvőt, rengeteget láttam.
- Az egyik menyasszonynak bordó Angry Birds-ös csokra volt és bordó cipője a fehér ruhájához. A szörnyű gyenge kifejezés rá.
- Az időnk nagyon szép volt. Csak egyszer esett kicsit a hó. Este -5 fok is lehült, de napközben olyan 4 fok körül mozgott.
- Itt aztán olyan bundákat láttam… a bundákhoz néha ölebet is szorítottak…
- Az autósok nincsenek tekintettel a szabályokra, rosszabbak, mint Olaszországban, nem egyszer akartak elütni minket.
- Rengeteg hangos bemondós táblát a nyakán, hátán viselő ember volt az utcákon, nem tudtam megállapítani miket kiabálnak.
- Ennyi orosz rendőrt és biztonsági embert… és mindegyiknek mogorva arca volt.
- Sok-sok fekete nagy autót láttam, benne csúnya képű maffiózó kinézetű emberek ültek.
- Az oroszok nagyon szeretnek lopni, mindig figyelmeztettek minket, hogy nagyon szorítsuk a táskánkat! Örömmel közölhetem, mindenem meg van!
- Találtam az egyik katedrális előtt az utcán egy 2G SD kártyát. A srácok átnézték nekem és letöröltek róla mindent, ami volt rajta, azóta ez a kártya van a fényképezőmben! Vajon kire ütött ez a gyerek???
- Egy árva macskát nem láttam Szentpéterváron…
Úgy tűnik, nem sok képet tudok feltölteni az oldalamra, mert nem elég a tárhely vagy mi. Pedig tényleg sok képem van. Ki kell okoskodnom, mit csinálok ez után.