Péntek-szombat-vasárnap
Mint megígértem, pótolom az elmúlt napok eseményeinek beszámolóját.
Pénteken csakugyan elmentem a srácokhoz Poriba, ugyan nehogy már nélkülem töltsék a hétvégét. 3-ból 2 iskolában volt délig, de Csabi nem. Rám ért! Kitaláltuk, hogy ha már ott vagyok, készítsünk valami jó ebédet megint. Halra esett a választás, mert a hús itt iszonyat drága, de a hal, főleg a lazac, ami még nagyon finom is, nem kerül olyan sokba. Vettünk is fél kg-t magunknak és múltkorihoz hasonlóan befűszereztük és behajítottuk a sütőbe. Hozzá megint majonézes hagymás krumpli salátát csináltunk, csak most még kipótoltuk kukoricával és répával. Igen csak jó lett az itteni körülményekhez képest is.
Később csatlakozott Viktor is a társaságunkhoz és hármasban megnéztük a Jégkorszak 4-et. Én már láttam, de ez olyan mese, amit többször meg tudok nézni. Nagyon jó. A film után pedig teljes lett a csapat, megérkezett Balázs is, bár elég későn. Együtt vacsoráztunk négyesben, sütöttünk bundást. Kivételesen ráhagytam a fiúkra és majdnem katasztrófa lett belőle. Ugyanis nem mindenki tudja a bundás készítésének menetét, de végül is, nem lett belőle olajban sült natúr kenyér és sok-sok olajban sült felvert tojás. Bármily hihetetlen is, bundáshoz hasonló dolgot vacsoráztunk.
Később Balázs elment a testvére elé a vasútállomásra, mivel mára rokonlátogatás is napirendre volt tűzve, mi pedig összeszedtük magunkat és átmentünk a kollégium sok szobás nagy épületébe. Ezt még lehet nem mondta, ennek a kolinak a neve: Etappi. Az első emelet folyosójára voltak telepítve a hangfalak és egy laptop és ott a folyosón volt a buli és a lépcsőkön lehetett ülni. Nagyon pici hely volt. De legalább egy kupacban voltunk. Itt ment a beszélgetés és az iszogatás. Aztán megláttuk Balázst, amint a lépcsőről lefelé lógva integet, hogy menjünk fel a szobájába, mert megjött a tesó és hozott koccintani valót. Bezsúfolódtunk 5-en abba a kicsi szobába és megismertük Bencét. Bence pedig megismertette velünk a táskája tartalmát. Olyan aranyos volt, hozott nekünk magyar, paprikás csípős kolbászt, magyar vörös bort, és hazai pálinkát. És még: Mindannyian kaptunk mikulás csomagot sok-sok édességgel, amit a szüleik küldtek nekünk! Most mondhatnám, hogy Finnországban már járt a Mikulás, de az úgy hülyén hangzana, szóval inkább azt mondom, én közelebb lakok a Mikuláshoz, hozzám előbb látogatott el. De azt üzeni, hozzátok is megy kb. 1 hónap múlva.
A hazai kóstolgatások és koccintások után az egész banda visszament az 1. emeletre. Csak én hagytam fent a szobában a poharam. Elkértem Balázstól a kulcsát, hogy lehozzam. A 3. szintet eltaláltam, csakhogy jobb helyett balra fordultam és nem a Balázs ajtaján próbálkoztam a kulccsal, hanem a 318-as számún. Eredmény: benne ragadt valakinek a zárjában az egyik kulcs… a postaláda kulcsa, mert az hasonlít az én lakáskulcsomhoz és automatikusan azt tettem a zárba. A legjobb kulcsot választottam, mert ez nem jött ki a zárból. Kínos! Szóltam Balázsnak, hogy van egy kis probléma. Balázs sem tudta kiszedni a kulcsot. Szóltunk a többieknek. Ők sem tudták kiszedni… már-már kezdett nagyon kínossá válni a dolog. Reménykedtem benne, hogy ebben a szobában nem laknak. Nem jött be! Megjött a koreai srác, aki birtokolta a szobát, de csak röhögött, hogy mit csoportosulunk az ajtaja előtt. Meglátta a kulcsot a zárjában, még jobban vigyorgott, azt mondta, hogy akkor ő most elmegy, iszik valamit. Mi meg felhívtuk az éjjeli lakatos ügyeletet. Nagyon kedvesen közölték velünk, hogy legkorábban holnap reggel 9-kor tudnak kijönni! Visszamentünk a buliba. Kérdezem a koreai srácot, hogy tud-e aludni valahol. Azt mondta, persze. Később hallottam, hogy múltkor meg a másik koreai srác bezárta a szobájába a szoba kulcsát és akkor meg a 318-ban aludtak ketten. Jó ez viszonylag megnyugtatott, reggel majd kinyittatjuk a szobát. Persze egész éjjel hallgattam a fiúk cukkolását, hogy eltévedtem a 3. emeleten. Nekem csak bűntudatom volt, hogy kizártam a srácot a szobájából. De láthatólag nem nagyon izgatta a dolog. Tök aranyos volt. Csak én éreztem magam mindig rosszul, mikor megláttam a kulcsával a nyakában kószálni. Olyan otthontalannak tűnt. De aztán feledésbe merült az akcióm, mert jó hangulat volt az emeleten. Végig kongáztuk vonatban az 1. emelet és fellépcsőztünk a 2. emeletre is egymás vállát fogdosva.
2-3 felé kezdett fogyni a nép, mi is hazafelé vettük az irányt. Még jó hogy nem laktunk messze. Van a magas koli sok szobával, és van a hosszú 2 szintes épületsor sok apartmannal. Balázs a magas épületben lakik a 3. emeleten, Viktor és Csaba pedig lent lakik a hosszú földszinti apartmanok egyikében. Az én ideiglenes szállásom lent volt. Szóval gyorsan haza értünk!
Másnap! Lehet, hogy csak nekem nem volt másnap? Mindenesetre én ettem a reggelimet 12-kor és azon gondolkodtam, mi lehet a koreai barátommal, aki biztos az óta is hálásan gondol rám! Aztán megjelent Balázs a tesójával olyan 2 körül és információkkal szolgált. Volt a 318-as szobában. Kis ferde szemű pajtikám mondta, hogy ő reggel nem talált kulcsot az ajtajában, be tudott menni, a többi nem nagyon izgatja. Oké haza jutott, de ki csinálta meg a zárat? Mert eltűnt a kulcs! És az kéne a Balázsnak, mert le kell majd adnia. Szóval most ott tartunk, hogy nem tudjuk mi történt. Mindenesetre jó kis lelkiismeret furdalásom volt, hogy ilyen programmal szórakoztattam egy csomó mindenkit és még csak nem is tudom, mennyibe fog kerülni ez nekem. Mindegy, majd minden kiderül.
Délutáni program ismét a főzés volt, mert a srácok még nem nagyon ettek aznap és már 4 óra után volt. Bevásárló túra paprikás krumplihoz. Balázsunk magára vállalta, hogy megcsinálja. Mi pedig a keze alá dolgoztunk. Pucoltuk, ami kellett hozzá. Végül tök jól sikerült és végre valami piros paprikásat ehettünk jó féle csípős kolbásszal. Hazai íz…
Majd kitaláltuk, hogy menjünk el este bowlingozni. Csakhogy a bowling pálya Pori másik oldalán van, gyalog meg nem megyünk el odáig… facebook a barátunk, tudtunk szerezni még egy bicajt én meg maradtam az egyik csomagtartójára, ahol a múltkor is utaztam.
Még jó, hogy kimozdultunk, így alkalmam volt látni, hogy mégis csak gyújtanak gyertyát a temetőben, csak november első hétvégéjén. A sötét temető tele volt fehér fényekkel, sok-sok gyertyával, de mind kislámpásba vagy mécsesbe volt rakva és mind csak fehér volt. Egy piros vagy egyéb más színű mécsest nem láttam. Annyira tetszett sötétben…
Döcögősen, de odaértünk ahova indultunk. És nem volt szabad bowling pálya, csak 8-tól. Ezért billiárdoztunk egy órát és csak utána próbálhattam életemben először. Elmondhatom, ez az én játékom. Ilyen kezdés csináltam, hogy 10-ből 8, majd 10-ből 9 bábu döntöttem el… És a végeredményben is valahol az elején voltam… Szóval, szeretek bowlingozni.
Fél 10 volt, mire haza keveredtünk a srácokkal. És neki álltunk bundást sütni! Még mindig nagyon jó a bundás kenyerem, mindenki szereti. Csabi pedig a jobb kezem benne! 11 körül már olyan pihent agyú beszólásaink voltak, hogy inkább mindenki aludni tért.
Vasárnap: 10 óra körül ébredtünk. És reggel illik mesét nézni a tv-ben. De a srácoknak nincs tévéjük, ezért a laptopon néztük meg a Gru-t. Ha valaki látta ezt a mesét, tudja milyen kis aranyos. Nekem nagyon tetszett. Aztán ebédre spagettit csináltunk kolesz módra. Csak a legszükségesebbek bele. És közben találtam magamnak hazairányba buszt. Bár nem volt könnyű, mert vasárnap Poriból Raumába csak 3 busz megy. Az egyik az enyém volt. Azért kikísértettem magam 2 fiúval, persze csak a maguk érdekében, hogy sétáljanak egyet.
Itthon úgy gondoltam nem sok dolgom van. Ezért aludtam egyet. Mikor felébredtem, nagy durranásokra lettem figyelmes. Tűzijáték volt a közelben és páholyból nézhettem. De olyan sokáig tartott, mint egy augusztus huszadikai. Nagyon klassz volt. Aztán megküzdöttem a gépemmel, mert megint rosszalkodik. Nem jó a vezeték csatlakozása az alaplapba és nem kap elég áramot. Na de rajtam nem fog. Megoldottam az érintkezési problémát. Tettem rá nehezéket: 3 könyvet, 1 kerámia tányért és egy vízzel teli üveget! Most elég jól bírja. Ha haza megyek, majd lesz rá gondom.
Holnap lesz az első napom a sebészeten. Izgulok, de várom már! Remélem, szeretni fogom, bár nem sokat tudok a sebészetről… lehet, meg tanulok műteni…