Péntek
Ha hiszitek, ha nem, ma 12 fok volt nálunk. Ez nagy melegnek mondható, mert az elmúlt napokban csak 4-7 fok volt… és még eső előtt haza értem…
Délelőtt ismét nővédelem volt, rákszűrés, emlő vizsgálat és annak tanítása. 2 gyanús esetet is találtunk a 7 páciensből, akiket további vizsgálatokra küldtünk. Ebéd után pedig volt egy 16 hetes terhesünk, aki most hallotta először babája szívverését. Apuka is ott volt. Egymás kezét szorongatták és anyukának potyogtak a könnyei. Én is meghatódottam…
Ők voltak az utolsó páciensek, akiknél én is jelen voltam. Ezzel véget is ért a várandós gondozói központban való gyakorlatom. Itt tényleg nagyon szerettem lenni. Az itt dolgozók voltak a legszimpatikusabbak, legkedvesebbek velem, és persze szakmailag is az itteni dolgok kötöttek le legjobban.
Elköszöntem Ritvától és odaadtam neki a kis Unicumot és egy kis marcipán szívet. Örült neki, mondta, hogy majd este vacsora után megkóstolja… (én nem szeretem, de ez nem jelenti azt, hogy neki sem ízlik majd…)
Kitört a 2 hetes őszi szünetem. Délután ezt meg is ünnepeltem egy nagy alvással. Lakóotthonunkból ismét eltűntek hétvégre az emberek, nyugi van. Nem is bánom, hogy nem csapkodják az ajtókat.
Csak a takarító nénivel találkoztam, aki mindig csúnyán néz. Nem tudom miért, lezárta a zuhanyzós fürdőszobát… csak annyit tudtam lefordítani, hogy tilos használni a zuhanyt. Remek. A másik fürdőben meg kád van, na de megoldottam ott is a zuhanyzást.
Ma estére mondta Ville, hogy nagy sör party lesz. Írtam neki e-mailt, hogy mi hogy lesz, hol lesz, de még nem írt vissza. Ha nem kapok semmi választ, egymagam nem indulok neki egyedül a városnak, inkább itthon maradok. Ha ír, akkor elmegyek. De ezt majd holnap írom meg, hogy mi lett a vége…