Szombat
Szép, napsütéses reggelre ébredtem, 13 fokot mutatott a mérő. Elhatároztam, hogy mosok, takararítok. De csak lábújjhegyen, mert a többiek még semmi életjelent nem adtak. (fél 11 volt, akkor már lehet mosni, nem?) Azóta már láttam őket, nem néztek rám csúnyán.
Aztán felkerekedtem a piros pegazussal és elmentem a temetőbe nézelődni, fényképezgetni. Elég sokan voltak kint. Megint csak igen szép kis sírokat láttam. Sok mellett horgony is volt állítva, vagy a sírkőre egy hajó volt gravírozva. Volt egy nagy emlékmű is a hajósok emlékére...
A legmehatóbbak a gyerek sírok, amik egy helyen voltak. Sok kis angyalka, és kismadár motívum, kisszobor... És sehol egy művirág, csak szép és dekoratív virágok a sírok tövében...
Kicsit meghatódott állapotomban gurultam tovább az utcán, és kitaláltam, hogy bemegyek a kórházzal szembeni parkba, ami a kedvenc helyem lett. Egy nagy tó van középen, körben nád és fák, és sok-sok kacsa... Van néhány pad is, lehet üldégélni és kacsát etetni. Egy férfi állt meg a park mellett kocsival és kinyitotta a csomagtartót. Hát, mintha csak az mi Rozi kutyánk boldog arcát láttam volna,úgy szállt ki a kutya hátulról. Ő is úgy szerethet autózni... Kiugrott és elkezdett futkározni. Imádtam nézni! Magáról megfeledkezve játszott a gazdájával! És ekkor jöttem rá, mennyire hiányzik, hogy állat legyen a közelemben. Ezért vagy örökbe fogadok egy rénszarvast, úgyis lassan jön a hideg, vagy bérelek egy teknőst decemberig, vagy napi szinten járok ki kacsát etetni a parkba. Majd még eldöntöm...