Szerda

2012.10.03 21:21

Lehet, hogy féltem a mai naptól? Kb. 3-4 órát aludtam az éjjel, sokat forgolódtam, nem nevezném pihentető alvásnak. Reggel azért csak felkeltem és a szokásos teendők után bementem 9-re a gyakszi helyre. Szeretek ide járni, mert itt mindig mosolyogva várna és kedves szavakkal és úgy mindenki szimpatikus (mind a 3 fő).

Egy páciens volt reggel, aki gyógyszert íratott, én mértem a vérnyomását és én hoztam neki a gyógyszert a raktár szekrényből. Itt egy kicsit elgondolkodtam, hogy vérnyomást mérni már olyan jól tudok digitális mérővel, hiszen nem nagy szám, de államvizsgán fonendoszkópos mérést kell produkálni. Azt vajon hol fogom begyakorolni? Ilyen gondolatok mellett jöttem rá arra, hogy páciens volt, nincs.

Kirsi mondta, hogy oké, fél 10, kávé szünet, gépezzek. 10-kor visszajött az irodába, rögtön felugrottam a géptől, folytassuk a napot, mire mondta, maradjak csak, mert most fel kell mennie a főnökhöz valamit megbeszélni és nem tudja mikor jön vissza. Jó, maradtam. Fél 12-kor ismét megjelenik, hogy ebéd szünet. Mondtam, é már ettem 11-kor, jó akkor csak gépezzek tovább. 12-kor felmentünk az emeletre, ahol egy prezentációs terembe mentünk. Ide vártunk egy iskolás osztályt, akiknek szexuális felvilágosító órát kell tartani. Meg is érkeztek, le is telepedtek, voltak vagy 13-14 évesek.

Egy finn felvilágosító videóval kezdődött a tanítás, majd fogamzásgátlási eszközök bemutatása történt, végül kiosztottam egy kis füzetecskét, amibe minden le van írva nekik. Roppant izgi lehetett, csak úgy ült az unalom az arcukon, mikor épp nem az anatómiai részt nézték...

1 órakor Kirsivel az irodájában beszélgettünk. Szóba került többek között az abortusz, hogy itt tablettával végzik. Erről mesélt nekem, meg a procedúrájáról. Meg a fogamzásgátlási tablettákról, hogy melyik típus kinek való...

"-re mentem az emeletre Anjahoz és vártam Pirkkot is. Hármasban töltöttüka következő órát. Na ez volt az egyik rettegett óra amitől féltem tegnap óta.

Ugyanis: meghagyták nekem előzőleg e-mailben, hogy gyakorlati képzési célokat írjak. Elméletileg ezt az itthoni iskolának kellett volna megadnia még indulás előtt, de akárkihez fordultam itthon, mindenki hárított, hogy ezt ő nem tudja, ő nem illetékes ebben, de azt nem tudja megmondani, ki tudja. Az otthoni tanárom szerint az itteni és az otthoni képzés nem felel meg egymásnak, ezért az otthoni képzési célokat nem ültethetem át ide. Oké. De akkor mit írjak be a papírra, amit le kellett adnom? Mondhatni, saját kútfőből írtam dolgokat, szerintem tök hülyeség, de leadtam vele a papírt. És most az kérdezték tőlem, hogy ez elég az otthoni képzéshez? Hát nem tudom, hogy elég lesz e, de ha haza megyek, ugyan úgy meg kell csinálnom az otthoni gyakorlatot is, mert az ittenit nem tudják elfogadni... Nem tudom, mennyire írtam le érthetően a bajomat, a lényeg, hogy mivel a két ország rendszere nem azonos, ezért nem kérhetik itt az otthon követelt dolgokat. De nem tudják itt mit kérjenek tőlem...

És ezt az egészet egy fejlődő angol nyelv tudással nehéz volt előadni, lehet nem is nagyon értették. Véleményeztek is: az eddigi idő alatt szerintük aktívabbnak kellett volna lennem. Kedves vagyok, aranyos és nagyon udvarias, de legyek aktívabb. Vajon ezt hol tudtam volna kibontakoztatni? Mikor angolul az anyuka mesél a gyerekéről, mikor finnül folyik a beszélgetés, mikor finnül viszik az adminisztrációt? Mikor nem tudom elmondani a finn kisgyereknek, hogy most megmérem a súlyodat vagy a magasságodat? Na jó, ezen a téren már nem is kell aktívkodnom, a gyerekrészleget elhagytam.

Most a fogamzásgátlási központban vagyok. Ott vajon hogy legyen aktív az ember? Itt csak finn páciensekkel találkozom. Jó a vérnyomásukat meg tudom mérni és tudok gyógyszert hozni a szekrényből. De tanácsot nem tudok adni, adminisztrációt nem tudok vinni. Szexuális felvilágosító órát nem tudok tartani finnül (még), méhnyakrák szűrésben nem tudok segíteni... Én mindent csak utólagosan tudok meg, mikor Kirsi lefordítja a történteket. de akkor meg már nem kell aktívkodni. Szóval van még 2 napom ezen a helyen, ki kell találnom, hogy legyek aktív!

15:15-kor ment a busz Poriba. Juhúú, menjünk finn dolgozatot írni! Nagyon nem voltam oda a dologtól, de azért kicsit féltem, hogy mi lesz velem... Összesen 2 napot tanultam rá, meg ami megragadt első héten az órákon. Hát kíváncsi leszek az eredményekre. Volt angol szóról finnre fordítás, finnről angolra és voltak angol kifejezések, amiket finnre kellett átírni. Nem mondok semmit, várom az eredményt. És közölték, hogy jövő héten ugyanígy menni kell Poriba és kíszíteni kell a finn kultúra egyik ágáról egy prezentáciőt és elő kell adni a többiek előtt. Azt hiszem, ez a halálom lesz.., Még otthon is utálok előadást tartani magyarul, nem hogy angolul a finn dologról... Gyanítom a finn jégkorong lesz a témám, de ezt még átgondolom és ha megfogalmazódik bennem valami alap ötlet, akkor megragadom. Egyenlőre még nem fogalmazódott meg bennem semmi. Fáradtnak érzem magam nagyon. Fél 8 is elmúlt, mire haza értem Poriból. Kész vagyon oda elmenni és vissza jönni... Ebbe megyek tönkre, ha nem a sok csokiba...

Holnap csak 10-re kell mennem, és megint felvilágosító órát tart(unk). Addig kipihenem magam és új erővel ugrok bele a hét hátra levő napjaiba...

  • Holnap ha lesz időm, elmegyek kacsát etetni, mert már régen voltam.