Szerda
Kedves Olvasóim! (Húhh, mintha egy újságba írnék...) Majd leragadnak a szemeim, de azért is leírom a mai nap eseményeit, mert ez nem tűr halasztást... Főleg, hogy ma láttam egy MACSKÁT, muszáj tudnotok róla!
Szóval! Napközben ismét a Sotekki-ben "tevékenykedtem", már mindenki tudja, nagyjából mi az. Délelőtt lementem 2 leányzóval az épület alagsorába tornázni az idős, beteg nénikkel és bácsikkal. Ne gondoljatok nagy gyakorlatokra, mert 70%uk kerekes székben ült, a maradék százalék pedig gurulós járókerettel érkezett! De nagyon ügyesek voltak. Olyan gyakorlatokat végeztünk nekik való régi zenékre, amit ülve is meg lehet csinálni. Kevertük a levest, szedtük az almát, vezettük az autót stb. Ami viszonylag átmozgatta a felső testüket. Persze néha kellett nekik segíteni, mert nem mindenkinek volt összerendezett kéz koordinációja, de nagyon kis ügyesek voltak. (A 2 gondozónő pedig szerintem ikerpár volt, mert nem tudtam megkülönböztetni őket.)
Délben unszoltak a lányok, hogy próbáljam ki a kórházi ebédet, mert sokkal jobb, mint a sulis. Hát igazuk volt. + féle menüből lehetett választani, és mindegyik jól nézett ki... Sok-sok orvossal, nővérrel és asszisztensel ebédeltem együtt. Fura volt, mert mindegyiken rajta volt a fehér köpeny, vagy a műtős ruha (kék, zöld), sőt még a hajháló vagy sapka is. És senkin sevolt fehér papucs, mint nálunk szokás. Csak én fogok abban virítani, a gyakorlaton. Nem baj, legalább majd a hosszú folyosó végéről is megismernek, hogy a fehér papucsos lány, mert tényleg senkin sem láttam, direkt figyeltem...
Ebéd után pedig ismét elmentem Ellával az idősek otthonába Helen néniért, hogy elvigyük sétálni. Emlékezett rám! Még a nevemre is!
Azt kére menjünk el a temető felé sétálni. Ennek külön örültem, mert már nézegettem a temetőt kívülről, de bent még nem jártam, pedig nagyon szép, ha lehet ezt mondani egy temetőről. Semmi giccs, semmi művirág, ízléses egyszerű, de mégis nagyszerű sírkövek. Olyan békés volt az egész. Persze az otthoni temető is csendes, békés (még jó), de itt valahogy a csak sötét kövek olyan melegséget árasztanak magukból. Még nem csináltam képeket, de tervezek egy temető körutat és akkor lefényképezem a legszebbeket.Gyönyörűek. És érdekesség még, hogy napra pontos születési dátumot és halálozási dátumot adnak meg szinte mindegyik kövön. Később ígérem részletesebben megtekintem és lefényképezem.
Helen néni boldogan feküdt le az ágyba, útunkból visszatérve...
Mi pedig siettünk vissza, mert várt minket a délutáni, esti program, amiről én csak annyit tudtm izgalmas lesz. És a neve: KURNAJAISET 2012
Nagy készülődés, hajmosás, smink, frizura, ruhatár a szokásos buli előtti készülődés, lányok tudjátok miről beszélek. Suli előtt volt a találkozó a többiekkel. Mindenki zöld overálban feszített, nekünk is hoztak. Még mindig nem tudtam minek, de felvettem... ÉÉÉÉSSS akkor láttam meg a MACSKÁT!!!!! Az elsőt! Élnek itt macskák! Legalábbis egy tuti!
9-en voltunk 2 autóra, hát csak elosztottuk magunkat: Noora, Pavla és én mentünk a 2 szem legényünkkel, a másik 4 lány pedig külön kocsival. Irány Pori!
Hát ott micsoda élet volt az utcákon!!! Egy csomó egyetemista és mind overálban, de persze mindenkin, csak derékig volt. Persze sokféle szín volt, de csoporton belül azonos. Nekünk zöld overálunk volt, de láttam kéket, sárgát, pirosat, bordót, feketét és állítólag még van egy csomó színből Ezen kívül mindenféle kiegészítő hajban, nyakba, fejen, ruhán, mindenhol. Például: láttam egy színes baseball sapkás srácot, propellerrel a fején, csokornyakkendős lányok, hercegnős koronás lányok, egyen hajpántos lányok, egyen fejpántos fiúk...
Azt nem értettem, hogy miért van rajttuk térdvédő, meg újságpapír a térdükre ragasztva, gondoltam kiegészítő... Én kis naív! Irány a bolt, vettünk magunknak fejenként 2 fürdőszivacsot, még mindig nem tudtam miért... Vettünk hozzá vastag ragasztószalagot (Apa, te úgy ismered, recsit), és felragasztottuk a térdünkre! Rosszat sejtettem... Amikor már előkerültek a kesztyűk tudtam... Ráadásul egy madzaggal összekötöztük magunkat egymáshoz! Mentünk a tömeg után, akit egy hangszóró tölcsérbe (nem tudom mi a neve annak a kézi készüléknek) beszélő srác vezetett. Aztán egyszer csak mindenki négykézláb... Mászó maraton egy kijelölt sávban, oldalt pedig a szurkoló közönség. Úristen hova keveredtem! Négykézláb másztam Pori Főterén! Az igazán elvetemült és egyáltalán nem szomjas kollégák nem másztak, hanem kúsztak. Persze az overál védve volt! Ők körbe voltak tekerve pléddel és az volt rájuk ragasztva... Hihetetlen. Egy srác Fél lábbal mászott, a másikat húzta maga után, mert be volt gipszelve... Őrült!
Szóval célba értünk kis összekötözött társaimmal együtt, de nem volt semmi. A célban kaptunk újabb foltot, nem tudom mi a neve ennek, a nadrágra lehet varrni. Az egyetemi őskövületeknek már sok volt a nadrágrukra varrva!
Aztán egy színpad elé érkeztünk, ahol mindenki felvette az esőkabátját, az egyszer használatos esőkabátját, vagy a kukás zsákját, a többségnek az volt. Nekünk nem volt semmink, kicsit távolabb álltunk a néptől. A konferálós srác úgy nézett ki, mint a Pély Barna, csak ennek feket haja volt. Bejelentette Pori polgármesterét, aki tartott egy rövid beszédet, az egyetem rektorát, aki szintén mondott pár szót (rajtuk nem volt overál), majd a maraton tavalyi győztesei átadták a díjat az idei győzteseknek! Aztán a semmiből előkerült egy tűzoltóautó és vízet spriccelt a népes társaságra! Juppi!!!
Ez volt a fő program, majd mindenki kötelező jelleggel elindult egy bárba. Tour de Pub! Vagy 5-ben jártam ezen az estén és minenhol teltház volt. És nem olcsó helyek... Ez úton is szeretném üzenni az egyetememnek, hogy legyen szíves küldeni az ösztöndíjat, mert sosem fogok jól megtanulni angolul... Mellesleg megjött a koli havi csekkje és ürül a hűtő is...
Szóval, összegezve a napot, igen csak jól sikerült! Képekkel alátámasztva!