Péntek
Rutinosan mentem reggel dolgozni a -1 fokban. Mondjuk az én lakóotthonom bejárata és a kórház bejárata között van kb. 100-150m, szóval nem kell reggelenként nagy távot megtennem, hogy eljussak a gyakorlati helyemre.
A mai tanáromat is Marianne-nak hívták, de ő egy másik, nem az, akivel szerdán voltam. Még reggel a nővér értekezleten beszéltem pár szót Jaana-val, tudjátok, ő a főnővér, és mondta, hogy én vagyok az első külföldi tanulójuk az osztályon és mindenki retteg, hogy aznapra hozzá osztanak be, mert nem akarnak angolul beszélni. Persze, ettől függetlenül, majdnem mindenki beszél angolul, csak nem folyékonyan. Mondtam, hogy ne aggódjanak, engem nem zavar, általában megértem, mit akarnak mondani. Azt elfelejtettem tegnap leírni, hogy a tegnap reggel az értekezlet előtt Jaana megkereste az interneten Magyarország térképét, és az egész nővér gárda oldalkocsistól bámulta a monitort, én meg mutogattam rajta, hol lakok. Katja meg mutatta, hogy ő Nyíregyházán volt már.
A mai teendők hasonlóak voltak, mint az előző napiak. Ma is az ortopédiai esetek mellé voltam beosztva. Ezen a napon elég sok kötözés csere volt és így láttam néhány sebet, általában protézises műtétek utánit. Eltekintek a jellemzésüktől, mert megint csak nem lenne gusztusos.
Megtanultam a gyógyszer adagolását a betegeknek. Nem nagy cucc, mert az orvos leírta, nekem csak ki kell szortíroznom a többi közül és utána adminisztrálnom kell az egészet. Persze Marianne végig mellettem volt, nélküle nem is csináltam volna meg nyugodt lelkiismerettel. Mutatta, mit hogyan és hova mit írjak. Itt csak latinul kell írni, finnül nem, úgyhogy ez ment. Utána kivittük a gyógyszereket a betegeknek és segítettünk bevenni őket.
Beszélgettem kicsit az angolul tudó egyik nénivel. Olyan kis aranyos. Kérdeztem, hogy van, mert tegnap elég pocsékul érezte magát, de ma jobb színben volt. Hálás volt egy kis figyelemért. Van a szobájukban egy 93 éves néni, akinek a könyökét műtötték. Hát egyfolytában szidja az orvosokat. De fennhangon kiabál. Aztán hisztizik egy sort, és megint szidja az orvosokat. Vele nem könnyű, de mikor odamegyek hozzá, akkor mindig jobb kedve lesz. Aztán átmentem egy másik nénihez, akinek segíteni kellett, és cserébe kaptam tőle cukorkát. Finn cukorkát. Nem szeretem a cukrot, de ez finom volt.
Apropó, édesség. A kávészünetben megjelent Johanna és hozott nekünk 2 tortát, egy rakat csokit és rágcsálnivalót is. Ünnepeltük, hogy van állása.
Ma Roosa nem dolgozott és Suvi sem, akivel még szoktam beszélgetni, úgyhogy egy magam mentem ebédelni a suliba. Valami csirkés, krumplis rakott valamit ettem, zöld pogácsával. Gyanítom, nem azért volt zöld, mert 5 Ft-ért adták kilóját, hanem mert valami zöldséges akármi volt. De nem jött be az íze sem, meg az állaga sem. De a saláta kupaccal és a tejjel lecsúszott.
Délután még annyi érdemleges történt, hogy összepajtáskodtam megint egy orvossal. Szerinte is ez az első ősz, mikor ilyen rossz idő van… másik években jó idő volt… Nekem aztán magyarázhatják… azt mondta a doki, májusban vagy júniusban jöjjek vissza újra. Mondtam, hogy Oké!
És 3 órakor véget ért a heti munka. Haza ballagtam és eldőltem az ágyon. Sikerült egy huzamban 3 órát aludnom. Tervek szerint hétvégén Poriban tanyázok a srácoknál, úgyhogy holnap valószínűleg nem írok a blogomba. Most, pedig sipirc az ágyba, mert -3 fok van kint és bent sincs nagyon meleg!