Péntek
Ott kezdeném a mai beszámolómat, hogy 8-ra mentem ismét dolgozni. Láttam, Ritva megint pakolja a rákszűréshez szükséges eszközöket a szobájába, hát gondoltam, megint egész délelőtt szűrünk. De azt mondta, hogy most nem vele leszek, mert ma itt az orvos és van néhány ultrahang vizsgálat délelőtt, azokra bemehetek, ha az anyukák megengedik. Szuper!
Ott maradtam a labor szobában, ami egyben a központi hely volt. Itt van fenntartva egy kis mosdó direkt anyukák részére, hogy vizelet mintát ne hordozzák körbe az épületben, csak kilépnek és leteszik az asztalra. Továbbá itt történik a vérvétel, hemoglobin mérés, vérnyomás mérés és súly mérés is. Itt van egy számítógép is, és innen nyílik egy ajtó az orvos szobájába, ahol az ultrahang és egyéb terhességi vizsgálatokat végeznek. Szóval, aki terhes gondozásra jön, az megfordul ebben a szobában. Én pedig itt voltam sokat és ismét mértem az anyukák vérnyomását, súlyát és vizsgáltam a vizeletet. Ezek kis rutin feladatok, de legalább tevékenykedtem. Majd ha megvoltak az eredmények, mehettek az ultrahangra. Mindig megkérdeztük, bemehetek-e én is. A legtöbbször igen volt a válasz, úgyhogy láttam sok ultrahangot. Sajnos a doktornő mindig finnül magyarázott, egyet kivéve, akkor angolul, de az a vége fele volt, amikor is beigazolódtak a sejtéseim, miket is láttam. Először mindig megmérte a baba fejének átmérőjét. Aztán a baba szívét, aztán a comb csontja hosszát. Végül készített egy felvételt az egész babáról.
Mire rájöttem, hogy a képernyőn mit is látok, megfordult néhány pocakos anyuka. Az előre haladott terhességnél már nehezebb volt tájékozódnom a monitoron, mert ott már úgy összefolyt a kép… De a 10-22 hetes terheseknél még elég pici a magzat, kivettem, hogy mi hol van, mert ott még egészben láttam. A nagyoknál már csak részleteiben. Na, mindegy, nagyon jó volt.
Volt egy gyerekágyas kontroll vizsgálat is, arra nem mentem be. Helyette magamra vállaltam, hogy vigyázok a babára, akit magával hozott az anyuka. Nagyon jól kijöttem a kisasszonnyal, aki mellesleg francia baba volt és már találkoztam vele kedden Ritvánál. Olyan 1,5 hónap körüli lehet. Egy darabig mosolygott nekem, aztán megunta, hogy csak nézzen és sírni kezdett. Ekkor kihámoztam a sok téli cuccból, hogy kicsit tudjon mozogni, de még mindig nem tetszett neki a helyzet. Úgyhogy felvettem. Ez már jobb volt. Úgy vigyorgott utána, hogy mindenki, aki elhaladt arra megállt megcsodálni a mosolygós babámat. Így voltunk úgy 10 percig, mire visszajött az anyukája. Visszaadtam babát és mentem vissza méricskélni.
Fél 12-kor elfogytak a páciensek. Mentem Ritvához, hogy most fogok csinálni? Hát, mit? Menjek haza ebédelni! Tehát a mai nap is rövidre sikerült, de legalább izgalmasra. Ma is láttam új dolgokat és babáztam is!
Hazafelé vettem egy új SIM kártyát a mobil netemhez, mert ez a kis cucc le akar merülni. Küldi nekem az üzeneteket. Hogy ez milyen drága…
Apa! Megismertem egy finn nőt, akinek a férje hivatásos jégkorongos! Kiépítsem a kapcsolatot neked?
Délutánom azzal telt, hogy kimentem a parkba levegőzni és néztem a kacsákat. Ha ezt többször megismételem, akár könyvet is írhatnék a kacsák életéről. Mint van az a sorozat a szurikátákról. Bajuszék vagy kik. Hortenzia és a többi szurikáta…
Na, ezek meg Tóbiás, Jusztina és a többiek lennének. Tök viccesek, ha sokáig nézegetem őket. Távolabb ültem le tőlük, mert valaki etette őket. Aztán ott elfogyott a kaja. Az egyik meglátott engem és hozzám úszott. Kimászott a partra, megállt és tekergette a fejét, mint egy kutya, hogy van e nálam kaja. Nem volt. Elmertem menni kaja nélkül a kacsákhoz és ezt zokon vették. Ott is hagytak...
És az ég is beborult. Haza kellett mennem. Kicsit megint olvastam Monte Cristo-t, eszembe jutott, hogy tegnap is próba, ma is, én meg nem mozogtam a héten semmit… Irány a kondi terem! Megizzasztottam magam, majd jöhetett a forró zuhany… Már csak tényleg a szauna hiányzik ebből az épületből és akkor tök jó lenne. De nincs. Sőt, nem is tudom, hol van. Fájdalom, de mióta itt vagyok még nem voltam szaunában. Utána kell érdeklődnöm a dolognak!