Kedd
Nem is volt olyan könnyű felkelni ma a tegnapi munka után, de nyugi, azért sikerült. És hiába volt Pirkko is az osztályon, állítólag sok dolga lesz, ezért beosztottam Ritva mellé. Még egy Ritva… Tudjátok, a várandós gondozóban is Ritva volt a mentorom. Ő is kicsit idősebb már, és nem beszélte jól az angolt, de azért megértettem.
Rögtön azzal kezdte az eligazítás után, hogy milyen teszteket csináljak meg melyik betegeknél. Közöltem vele, hogy nem tudom, hogyan kell elvégezni őket. Erre kicsit döbbenten megkérdezte, hogy miért nem tudom. Aztán Pirkko felvilágosította finnül, hogy nem nagyon tanultam ilyen dolgokat. Hát nem is. Tudom, hogy miről beszélt, de sosem csináltam ilyeneket. Ugyan hol is csináltam volna?
Úgyhogy mindenhez kaptam segítséget, sőt egy mutatás, egy tudás volt, de nem mondtam csődöt sehol. Egész nap segédkeztem a szokásos feladatoknál, sőt egy-két pácienssel beszélgettem is, valakivel finnül. Na, jó! Az kimerült annyiban, hogy tudta, nem beszélem a nyelvüket, de mégis finnül mondtam valamit neki és meglepődött, majd megdicsért.
Egyre gyakoribb, hogy vegyítik az angolt a finnel és úgy beszélnek hozzám. És nem is mindig veszik észre. Mikor nézek nagy szemekkel, hogy mi van, akkor jönnek rá, hogy nem is érthetem, mit mondanak. De már kezdem megszokni.
Valamit segédkeztem a 93 éves Kerttu néninél. Arról híres ez a néni, hogy ő szídta az orvosokat, mikor fájt a karja. Most már egész jól van, és ha ott van a gurulós járókerete előtte, akkor úgy megy, mint a golyó. Alig lehet utol érni. Na szóval segítettem neki valamit, de közben folyamatosan magyarázott nekem valamit. Mire összeszedtem finn tudásomat és mondtam neki, hogy nem beszélem a nyelvet, mind ezt finnül. Nem tudom mit hallott meg belőle, de mondta tovább. Később, hogy megnyugodjon, elküldtük fodrászhoz a kórházon belül. Itt ilyen is van…
Nem sikerült Roosa-val összeegyeztetni az ebéd időpontot, mert, mikor én rá értem, ő nagyon el volt foglalva és mikor ő ért rá, én voltam elfoglalva. Úgyhogy külön ebédeltünk. Mellesleg krumpli leves volt a menü a suliban, darált hússal. Plusz a szokásos, már tudjátok mi.
3 órakor kiadták az úti laput, megjött a váltás. Roosával közösen hagytuk el a kórházat és megbeszéltük, hogy találkozunk 5-kor. Ez eddig rendben is volt.
Haza érve nem találtam a szobakulcsomat. Kiforgattam azt a bizonyos női kistáskát, de nem volt sehol. Rájöttem, hogy bezártam a szobába reggel a kulcscsomómat. Hm! A kulcsokkal nincs szerencsém...
Lementem a földszintre és bekopogtam az egyik ajtón. Ha eddigi finn tudásom nem csal, akkor valamilyen gyógytornarendelő lehetett. Volt ott egy nagyon kedves néni, aki beszélt egy picit angolul. Elmondtam neki a bánatomat. Olyan aranyos volt, mondta, hogy megoldjuk. Telefonálgatott a karbantartóknak. Senki nem vette fel. Elment hátra a hátsó helyiségek felé, nem tudom, mi van arra, mert nem követtem. Senki. Akkor átballagott a kórház karbantartó részlegére és egy másik hölggyel ballagott vissza. Neki is mondtam, milyen ügyes vagyok. Ő is kedvesen ennyit mondott, nem probléma, van pótkulcs. És volt is és be is jutottam a szobámba és meg mutattam neki, hol hagytam az én kulcsomat. A helyén. Belegondoltam. Ha ezt a Poriban levő kollégiumban játszottam volna el, alapból 230 eurót kellett volna fizetnem, plusz a lakatos díja. Ez benne van az ott lakók szerződésében. De nekem nincs ilyen fajta szerződésem. De van kedves kulcsos nénim, aki kihúz a bajból. Meg is mutatták, hol kell őket keresni, ha legközelebb ilyen problémám lesz. Remélem nem lesz…
5 órakor találkoztam Roosa-val. Ilyenkor már vak sötét volt, de azért elmentünk a nagy tóhoz, tudjátok, a kedvenc helyemhez és körbe sétáltuk. Mellesleg egy lámpa nincs a tó körül, de a sötétben látás már nagyon jól megy. Jó kis séta volt, bár egyedül nem merném bevállalni. Közben végig csacsogtuk az utat. Mindenféle témát kiveséztünk, de azért hagytunk legközelebbre is. Aztán utunk az óvárosba vezetett. Ott van a legjobb kávézó, ahol már jó néhányszor én is megfordultam. Ez a SALI Café. Jó nagy adag, forró teát adnak és még finom is. Itt folytattuk a társalgást. Sose beszéltem még ennyit angolul és ilyen folyékonyan. Megérte eljönni!
Otthon szándékomban állt kiteregetni a mosott ruháimat, de egy jó tündér megtette helyettem. Nem tudom ki volt az, de ez úton is köszönöm neki. Most nagy a csend a lakó otthonban, nem tudom miért. Azt hiszem, néhányan elköltöztek…már nem egész 3 hét és én is költözök!
De előtte beavatlak Titeket a következő nagyszabású tervünkbe, amit a fiúkkal kreálunk. Ha minden igaz, a hétvégén eljutok Lappföldre és találkozok a Mikulással. Nem volt betervezve ez az utazás, mert ha szervezett úttal mennék, az ösztöndíjam felét rá költöttem volna, de magán szervezésben, egész jól megússzuk a dolgot. Történt ugyanis, hogy Balázs nyáron elvégzett egy 4 hetes finn nyelvi kurzust Ouluban. (Úgy hallottam Oulu Siófok testvér városa… Ez a helység északabbra van, mint ahol mi élünk, közel Lappföldhöz.) És most osztálytalálkozója lesz. Csaba pedig nagyon okosan kitalálta, hogy menjünk el vele és nézzük meg Oulut. Aztán tovább gondolta a dolgot, hogy onnan már nem leszünk messze Rovaniemi-től, ahol a Mikulás lakik, úgyhogy akár át is tudunk menni. És mit tesz a Szentpétervári utazásunk? Ott ismertük meg Anitát, tudjátok a magyar lányt, aki Ouluban tanul és sok mindenkit ismer. Írtunk neki facebook-on, hogy kéne szállás 2 éjszakára. Ő meg riasztotta a másik 2 magyar fiút, akiket mi még nem ismerünk, hogy van e náluk hely számunkra. És van. Tudnak nekünk biztosítani 2 matracot, egy kanapét és egy szőnyeget. Utána néztünk, ha ott bérelnénk szobát, az legkevesebb is 150 euro/fő lenne. Így azért egész jól megússzuk a dolgot. És lehet csapunk egy kis magyar hétvégét, ha összeülünk. Részleteket majd mesélek, mi volt.
Addig is most csöppenjünk vissza a szürke hétköznapokba. Holnap ismét délutános leszek, csütörtökön megint, pénteken viszont reggel kell bemennem és elkéretőztem korábban, hogy időben utazhassunk. Így áll a helyzet jelenleg Kiss-ék kis lányánál Finnországban.