Kedd-Szerda
Nehéz lesz összefoglalni az elmúlt 2 nap eseményeit, annyi minden történt, de neki állok, és ami kimarad, azt úgyis megírom utólag! Nosza!
Kedd reggel napsütéses 10 fokban kerekeztem ama gyakorló helyemre, melyet előzöekben már bemutattam. 10-ig elütöttük az időt (kávé, csoki, facebook, e-mail, telefonálgatások), aztán jött az első páciens. 3 hónapos bébi, nagy hajjal és 2 szülővel. Szerintem anyuka nem volt nálam sokkal idősebb, apuka dagadt a büszkeségtől kisfiával a karján. Itt elég jellemző, hogy apukák öltöztetik a babájukat és pelenkáznak és sétáltatnak. Itthon szerintem ez kevésbé fordul elő. Bár alakul a dolog! Szóval ismét belebolondultam egy babába, mert úgy mosolygott rám teli szájjal, hogy el se tudom mondani. Bűbájos volt!
11-től 12ig ebédeltünk és valami roppant fontos eszmecsere folyt az ebédlőben, de minden finnül volt, szóval erről nem tudok beszámolni.
12-re mentünk babát látogatni házhoz. Itt egyetlen egyszer mennek ki házhoz a helyi védőnők, mikor 3 hetes a baba és az eddigi terhest gondozó védőnő átadja a csecsemő gondozó védőnőnek a család papirjait. Ez a baba 3 hetes korában van mindig. Mentünk Anjával a családhoz ki Rauma külvárosába. Annyit tudtam, hogy francia szülők és második baba. Meglepetésemre az a francia apuka nyitott ajtót, akivel akkor találkoztam, mikor 1 napot a terhesgondozóban töltöttem Ritvával múlt hét hétfőn, anyuka vietnámi származású francia és finnországban élnek már 2 éve. Egyszóval már ismertük egymást. Megtekintettük a babát, aki kicsit sem hasonlított az anyjára, inkább az apjára, majd beszélgettünk az étkező asztalnál. Mivel minden angolul folyt jól értetettem mindent, kedvező volt a helyzet számomra. Néha lopva kicsit körbe is néztem a finn-francia-vietnámi házban. Mindhárom országból felfedeztem valami kis dolgot, és összességében nagyon kis otthonos lakás volt.
Mikor végeztünk, még volt egy kis időnk a következő páciensig, ezért Anja kitalálta, hogy kicsit megmutatja Rauma külvárosi részét is. Elvitt a hajó kikötőbe. Hát ott annyi hajó volt! Azt mondta, itt mindenkinek van hajója és ha 2 család összeismerkedik, általában elhangzik az a kérdés, hogy neked milyen hajód van... Szóval mindenkinek van hajója szinte...
Elmentünk egy mosó hely mellett, ahova régen a finn emberek kijártak mosni. Nagy fa kádak, mosó részek, szárítók minden ami a mosáshoz kell...Érdekes volt látni. Aztán elmentünk a gazdag kertvárosi részbe! Hát! Nem tudom megfelelő szavakkal leírni, micsoda kacsalábon forgó, de ízléses házakat láttam. Anyu, Apu! A Valiék régi házához hasonlóak, hasonló környezetben, de még szebbek. És ott volt a tó melettük, a tó körül meg erdő. IIlletve az egész erdős, parkos övezetben volt, sok sok szikla kerttel, virággal, bokrokkal, szökőkutakkal, fehér kerti szobrokkal, természetes színekkel... Kerítés csak mutatóban fordult elő, funkciója nagyon nem volt. ÁÁÁÁ!!! Vissza fogok menni oda bicajjal és amit tudok lefényképezek, hogy lássátok, miért is vagyok oda, meg vissza. Kb 10 km-re van a központtól, de végig bicikli út vezet és világosban megyek majd, Anya!
Meg kell jegyeznem, láttam egy fekete MACSKÁT! Ez volt a 3. lassan 4 hét alatt! Tuti rejtegetik őket!
A nap további részében ismét az irodában voltunk, 3 és 4 éves gyerekek jöttek ellenőrzésre, semmi extra nem volt. Negyed 5re értem haza. Kapkodtam, mert a 17.15-ös Poriba induló buszt el akartam érni. Elértem! Gondoltam, majd a buszról felhívom a fiúkat, mikor érkezem. Hívtam őket. Nem vették fel. Hívtam később őket, nem vették fel. Sikerült 9 nem fogadott hívást csinálnom Balázsnak 55 perc alatt. Már készítettem a B tervet, mit csinálok Poriban este, ha nem veszik fel a telefont, mert más számom nem volt. Végre 18.10kor visszahívott Balázs, mire közöltem vele, hogy 10 perc múlva leszállok a buszról, kijön-e elém, mert fogalmam sincs, hol az Ettapi kollégium. Vagy 45 percet sétáltunk a kolijukhoz, nagyon messze volt a központtól. Még jó, hogy itt mindenki biciklivel közlekedik. Elmentünk a szintén nagyon messze lévő Prizmába (tudjátok, az itt a Tesco, csak jobb minőség) és bevásároltunk, hogy főzzünk holnapra. Este fél 10 volt, mire visszaértünk a kolijukba. (én ilyenkor már aludni szoktam). Közösen ettünk valami paradicsomos tésztás szószos akármit, amit gyorsan összedobott Csaba, a konyha tündér, de közben tudtam, hogy nekem holnapra se poszterom nincs, se kajám, amit kínálhatnék. Ezért nagy lendülettel neki álltam lecsót főzni, a fiúkat meg beültettem posztert csinálni, de persze a munkafelügyelet meg volt, mondtam, mit hogyan csináljanak. Közben elkészítettem azt a csodát, amivel úgy gondoltam tarolni fogok. Lecsó 6 kaliforniai paprikából, plussz a többi hozzá való. A fiúk is elkészítették a posztert, ahogy kértem tőlük. Minden kész volt, már csak a holnapi előadás miatt izgultam, de ezt mélyen elnyomtam magamban. Eljátszadoztunk fél 3ig. kártyáztunk és hülyéskedtünk, majd nyugovóra tértünk.
Menetrend szerint 10re kellett volna odaérnünk a suliba, ami megint csak 40 percnyi út gyalog és mi a félkor még ettük a vajas kenyeret. Utána hajtottam a fiúkat, hogy tempó-tempó, elkésünk, el is késtünk! Már mindenki kipakolt és kínált. Nem baj, elfoglaltuk kijelölt helyünket, de mi nem készültünk fel annyira, mit a többiek, valamit tenni kellett, mert nagyon szegényes volt a standunk. Vikort visszaküldtük néhány apróságért. Végül is a következő képpen nézett ki a magyar bázis: Plakát kifüggesztve, alatta magyar kötény térképpel, rajzokkal (igen mutatós volt így már), asztalon papír tányérok és műanyag villák mellett kalocsai mintás szalvéta, túró rudi karikák fogpiszkálóra tűzve, Negró kistálban és a Lecsó adagolásra várva melegen (megmelegítettem sutyiba). Igen nagy sikert arattunk a főztömmel, többen is elkérték a receptet. A túró rudit édesnek találták, de a negró mindenkinek bejött. Az iskola tanulói és mi cserediákok egymás közt átjártunk a másik országba, és mindenki mesélt a poszterekről és a kajájukról. Csak nekünk volt meleg ételünk, mindenki más vagy édességgel készült, vagy salátával vagy fogpiszkálóra tűzött falatokkal. A fiúk nagy segítségemre voltak, ők is beszélgettek, én is, kisegítettek a magyarázásban, ha valami nem jött össze. Csak ők voltak más karról, de a többiek mind többen készültek fel,többen voltak egy országból, hát én sem lehettem egyedül. Amíg tartottam az előadást, ők kint tartották a frontot az asztalnál. Az előadásról: Zenével kezdtem, úgy gondoltam, nem nagyon akarok beszélni. Aztán megláttam Minnát a sorok között, ő tanácsolta, hogy nyugodtan beszéljek a videómról, nem baj, ha valami nem úgy jön össze. Kb. 3. diánál felálltam és elkezdtem beszélni, megjegyzéseket fűzni a képsorokhoz. Közben ment a zene. 12 perc úgy eltelt... Egész bele jöttem. Tapsot is kaptam. Egy kérdést kellett feltenni a közönségnek a prezentációval kapcsolatban, és aki tudta a választ, ajándékot kapott. Az én kérdésem az volt: Mi a neve Magyarország legnagyobb tavának? Csönd. Hoppá! Lehet nem tudták megjegyezni? Mire egy csaj feltette a kezét, hogy Balaton! IGEN!!!!
Szóval roppant büszke voltam magamra, hogy egy ilyen 11 perc 35 másodperces prezentációt sikerült összeraknom és előadnom! Elég sokat dolgoztam vele és izgultam miatta. Minna utána odajött hozzám az asztalunkhoz és gratulált, szerinte nagyon jó volt, és érdekes. Megnyugodtam! Megkínáltam lecsóval. Mondta, hogy nagyon szereti, Magyarországon mikor járt, ez volt a kedvence! Piros pont Minnának! Szeretjük nagyon! Bemutatkozott a fiúknak is, és beszélgettek pár mondatot. Mondta nekik, milyen aranyosak, hogy így segítenek nekem. Tényleg aranyosak!!!
Negyed 3kor vége lett az International Cafénak és mindenki a poszterével együtt összeállt egy csoportképre! Ha meg tudom szerezni a képet, felteszem! Visszakaptam a pénzt a kaják hozzávalójának blokkjáért, úgyhogy összességében egész jól jártunk! Köszönet a fiúknak a túró rudi, negro, kalocsai mintás szalvéta és magyar mintás kötény kiegészítésért, nagyon feldobta a standot! Mellesleg Viktor anyukája járt itt 2 nappal és neki köszönjük az utánpótlást!
Ballagtunk hazafelé a fiúkkal és terveztük a holnapi International Caféjukra a "dizájt". Mint kiderült ők pörköltet akarnak főzni, és van még otthon Viktor anyukája jóvoltából Gyulai kolbász, abból kis falat szendvicsek lesznek, pick szalámi kostolóba, Balaton szelet csoki felvágva szintén kostolónak, kalocsai mintás szalvéta, és a magyar kötény.
Nekiálltunk pörköltet főzni, de nem jutottunk a végére, mert én még sötétedés előtt haza akartam érni, ezért kinéztem magamnak a 18.15-ös Raumába induló buszt. Persze bekísértettem magam a legényekkel, nehogy már egyedül ballagjak 40 percet...Elértem a buszt, könnyes búcsút vettünk egymástól. Azt beszéltük meg, hogy valamikor ők jönnek el hozzám Raumába aludni és várost nézni. Azt még nem tudom, hogy oldom meg kis szobám kapacitását 4 főre kiterjeszteni, de dolgozom az ügyön.
Olyan jó volt utazni a buszon és bámulni a finn tájat. Fenyőerdő kétoldalt az út mellett, néhol kis házak, hol a fák között. Több kis városba vagy faluba betértünk, hála a bokor járatnak, most nem bántam, lehetett nézelődni. Sehol nem láttam gazos udvart, mindenhol gyönyrűen levágva a fű, sehol nem volt rendetlenség. Ez egy olyan rendszerető ország, amilyent csak el lehet képzelni...
Raumából elmenet kifigyeltem, hol van közel buszmegálló a lakóotthonomhoz közel, ezért visszafelé már profi módon tudtam, hol kell megnyomni a csengőt, hogy a megfelelő helyen száljak le. És ott is szálltam le, nem kellett a központi busz állomásról haza gyalogolnom.
Én kis kocka, szobámba belépve egyből bekapcsoltam a gépet és gondoltam levezetem eme 2 érdekfeszítő napomat, amikor bejelentkezett Tamás, a bátyám , és felhívott skype-on! (Figyelj Kiss Tomi, most említelek megint!) Muszáj Neked póréhagymát mutogatnod a kamerába és levezetned, hogyan kened meg a zsíros kenyeret? Végig csorgott a nyálam... Itt nem ismerik sem a zsír fogalmát, sem a póré hagymát...
Anya! Inkább zsíros kenyér legyen otthon a menü hagymával, ha haza megyek!