Csütörtök
Újabb nap, újabb reggellel. De ma egyből megtaláltam az RC3-as osztályt (a sürgősségit) és nem késtem el. Remélem, megtartom ezt a jó szokást. Ismét új nővért kaptam a mai napra, akinek az oldalkocsija lehettem. Ő volt Johanna. Első bemutatkozásra csak az tűnt fel, milyen fáradtak a szemei, aztán kezdődött a reggeli nővér értekezlet. Átnéztük a betegeket, kivel mi a helyzet. Ilyenkor mindenki jegyzetel magának, csak én bambultam magam elé. Aztán látom, Johanna duplán írja a jegyzetét, mindent leírt nekem is csak angolul. Immáron megtudtam, melyik szobában ki fekszik, hány éves és mi a problémája és mit kell tenni érte ma. Ma az ortopédiai kórtermek kerültek a mi hatásköreink alá.
Az értekezlet után munkához láttunk. Reggeli teendők. Közben Johanna óránként elsírta magát, de nem igazán tudtam, miért. Aztán egyszer, mikor csak ketten voltunk, mondta, hogy ez az utolsó napja itt és nagyon nehéz elbúcsúznia innen. (Ezt az érzést ismerem, kb. 5 percenként elsírtam magam az ideutazásom előtti nap, de ezt nem tőlem tudjátok.) Akkor nem tudtam meg, miért hagyja itt az osztályt. Mikor a nővér szobában adminisztráltunk, szólt a telefon és Johannát keresték. Mindenki hallgatott, ő meg a telefonnal a kezében egy megkönnyebbült sóhajra és utána sírásra váltott. Megtudta, hogy kapott állást a második szinten. Később mondta, hogy már nagyon el volt keseredve, mert van 2 gyereke, 2 kutyája, pénze meg semmi és nem tudja mi lett volna vele. Ezek után már nagyon felszabadult volt.
Napközben összebarátkoztam 2 nénivel. Mindkettő tudott picit angolul én pedig örültem, hogy tudok velük beszélgetni. Így sokkal közvetlenebb lett velük a kapcsolatom, mint egyébként, mikor bemegyek a kórterembe és nem értem mit kérnek tőlem, míg meg nem várom a fordítást. Az egyik néni Spanyolországból költözött ide már nagyon régen. Most 75 éves és térdprotézissel műtötték. A másik néni 83 éves és olyan aranyosan mondta, hogy tud picit angolul. Vele is ott maradtam kicsit beszélgetni.
Ma kivételesen a kórházban ebédeltem. Roosa hívott 11-kor, hogy menjünk enni. És autómatikusan a kórház ebédlője felé mentünk. Kérdeztem a suli kajáldájáról. Azt mondta, azt nem kedveli annyira és itt azért van választék. 4 féle menü volt. Én valami csirkés szószos krumplit ettem párolt répával és valami másik párolt zöldséggel, ami sárga volt. És ezen kívül nem a nem párolt zöldség kupaccal, amiben a retket felismertem és volt benne sajt is, elengedhetetlen barna kenyér vajjal megkenve és persze a tej hozzá.
Roosával nagyon jól el tudok beszélgetni, mert lassan beszél angolul és egyszerűen fogalmaz, de azért látom rajta hogy jól megy neki, tudok tőle tanulni. Szóba került a család, úgyhogy végig mutogattam a pénztárcámban levő összes fényképet Rólatok. Tomi! Te nagyon tetszettél neki!
A nap folyamán részt vettem egy „tovább képzésen”, ami az osztály melletti kis előadó teremben volt. Csak azért mentem el rá, mert azt mondták, nem fognak végig finnül beszélni és sok mindent meg fogok érteni belőle. Tehát elmentem rá én is Roosával. Előtte mindenki vett magához egy bögre kávét vagy teát és valami süti szerű valamit, amiről később kiderült, hogy zöldség van benne és valami sonka féle, de süti tésztája volt, és ha megnyomtam víz jött ki belőle… Nem lett a kedvencem, mert zöldség édes-nedves tésztában??? Az meg milyen már…
Az előadásra nem nagyon térnék ki, miről szólt, mert elég gusztustalan volt, sok csúnya képpel, és sok-sok eszközzel és videóval prezentálva, de én megint csak elmondhatom, hogy bírtam és azt is mondom ilyet még nem láttam, de még láthatok… de nem akarok.
Találkoztam Pirkko R.-rel is, valamiért bejött a kórházba, de nem dolgozni. az hiszem valamit itt hagyott. Nagyon dekoratív volt ő is civil ruhában. Megkérdezte, hogy érzem magam, tudtam e csinálni valamit a napokban, történt e velem valami izgi. Beszámoltam neki a műtéti élményeimről és mondtam, hogy jól érzem magam az osztályon. Mondta, hogy a héten már nem leszünk együtt, mert ő ma is éjszakára jön, tehát holnap váltjuk egymást. Ez a problémám Roosaval is. Nem sokszor vagyunk egy időbe beosztva. Én általában délelőttös vagyok, ő meg sokszor van délután. De azért találunk alkalmat a közös programra. Kérdezgetett miket próbáltam már ki itt Finnországban és miket érdemes még. Szó volt róla, hogy jövő héten elmegyek hozzá és készítünk valami finn étel különlegességet és csajos estét tartunk. Hát az már jó lenne, mert 10 hete nem tartottam már csajos estét. Csak fiúsat, ahol mindig egyedül vagyok lány és a fiúk nem értékelték, mikor arról beszéltem, hogy kifesteném a lábkörmömet…
Úgyhogy most is megjegyezném, hogy nagyon hiányoztok csajok és a közös traccs partik!!!!
Az is eszembe jutott még a mai nap folyamán, hogy vajon megismernek majd a kutyáim, ha haza megyek? És még valami! Anya, Apa! Legalább néhányszor egy héten engedjétek be a Darcyt a szobámba, hogy ne felejtse el az útvonalat. És ha engem nem is ismer meg, legalább a szobám legyen neki ismerős, ahova beviszem. Köszike!