Csütörtök

2012.09.06 17:02

Tegnap, már nem volt alkalmam bejegyezni az esti programomat. Negyed 8 felé elmentem sétálni a sport centrum felé és kikötöttem egy női focimeccsen. Beültem a lelátóra szurkolni a piros csapatnak. Mellesleg ők nyertek 2:1. Vicces volt a sok finn bekiabálást hallgatni, még akkor is, ha nem értettem.

Ma reggel a helyi erő tartott tájékoztatást a cserediák létről, de engem nem nagyon érintett a dolog, mert én nem Pori csere diák leszek, hanem Raumai.

Szóvalugyanezt a tájékoztatót meghallgatom mégegyszer csak minden Raumára fog vonatkozni, más programokkal. Erre az egész tájékoztatós akármire 4 órát szántak a órarendünkbe, ők meg elintézték egy óra alatt, úgyhogy Pavlával elmentünk felfedezni a még fel nem fedezett látnivalókat. Konkrétan a városközponti templom és a túlparti sziget volt a cél. Mellékelem a fényképeket, nagyon szép. Sőt még a templomi karbantartó bácsit is megkértük, had mehessünk fel az orgonához. (Amúgy lezárt terület volt a látogatóknak.)

Átmentünk a közeli kis szigetre is, ahol a híres jazz fesztivál szokott lenni.

Ebédre visszajöttünk a suli menzára, mert ugyebár csóró cserediák olcsón akar enni...Valami kapros halas fasírozottat sikerült választanom, főtt krumplival és sok-sok züldséggel: brokkoli, lila káposzta, saláta, répa, uborka + öntet. Jó volt!

4. napi finn órámon szóba elegyedtem a mexikói sráccal, kérdezte, honnan jöttem. Válaszom hallattán kivirult, mert több hónapot töltött Magyarországon. Először Budapesten, majd Egerben. Nagyon dícsérte az egri bort, meg a tokajit is. Ezután minden második szót, amit tanultunk finnül, megkérdezte mi magyarul... Lassan kezdett viccessé válni, hogy az angol szót lefordítottuk finnre, utána én magyarra, a srác meg spanyolra...

Az éttermi szituációs gyakorlatok finn nyelven igen csak viccesre sikerültek. Néhány embernek nagyon jó humora van.

Azt hiszem a suli osztály illetve előadó termeiről még nem meséltem. Minden teremben van mindenféle elektronikai eszköz: számítógép, projektor, olyan írásvetítő, ami a projektorral van összekötve (azt hiszem), és a termek végében demonstrációs eszközök. (egészségügyön belül szinte minden)

Voltam az infó teremben is: nagyon modern gépek, fülhallgatókkal, minden kis kütyüvel ellátva. Szóval messze más mint otthon... Minden teremben olyan a lámpa, hogy szabályozni lehet a fény erejét. Tök praktikus!

Nálam már fél 6ra jár, nálatok csak fél 5re! Kezdek éhes lenni! Anyu! Küldesz nekem fokhagymás levest??? De olyat amit te készítettél...